Havi cikkek: Március, 2012
Több száz milliós áfacsalást lepleztek le megyénkben
Több száz millió forintnyi általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetésével gyanúsítják annak a héttagú cégcsoportnak a működtetőit, amelyre közérdekű bejelentés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága. A vállalkozások "egészségvédőnek mondott termékeket", többek között indukciós főzőlapokat és mágneses takarókat értékesítettek bemutatókon, a könyvelésükben rögzített bevételi adatok azonban nem fedték a valóságot: milliós kiadásokkal rendre 2-300 ezer forintos bevételt állítottak szembe. Az ügyben adóigazgatási és a büntetőeljárás indult, rendkívül magas összegű adóeltitkolás, illetve körbeszámlázás alapos gyanúja miatt.
Égett a nádas Csornán
Több hektáron égett a nádas Csornán. A tűzoltók két óra alatt eloltották a tűzet. Anyagi kár nem keletkezett és személyi sérülés sem történ. Mivel személyi sérülés nem történt és az anyagi kár sem jelentős nem indul vizsgálat a tűzzel kapcsolatban. Ugyanakkor a tűzoltók az elmúl hetek száraz időjárása miatt arra kérik a lakosságtól, hogy ne égessenek avart és hulladékot a szabadban.
Kiállítás a győri csata emlékére
?Franciák Magyarországon 1809" címmel nyílt kiállítás a Városháza aulájában. A tárlat a 203 éve történt győri csata hősi halottainak állít emléket. A Franciák Magyarországon 1809 című kiállítás március 22-ig látogatható.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség!
Egymás autóját rongálta meg március 05-én, este fél héttől két járművezető. A cseh állampolgárságú férfi VW Polo személygépkocsijával Győrben a Jókai utcában, a Szent István úti forgalomirányító piros jelzésénél várakozott. A mellette megálló Cryslerban utazó férfi megállt, majd autójából kiszállva ismerőse járművéhez lépett, melynek szélvédőjét ököllel ütni kezdte. A forgalom megindulását követően a két autós többször egymásnak hajtott.
Dandárjában a felújítás
Jó ütemben halad a Pannonhalmi Főapátság turisztikai fejlesztése. A munkálatokhoz az Európai Unió közel 600 millió forintos támogatást nyújtott. A pénzből felújítják a bazilikát, a látogatók számára pedig egy új épületet létesítenek. A beruházástól azt remélik, hogy a jövőben még többen keresik majd fel a Világörökség részét képező monostort. A jövőben például a turisták liftel is megközelíthetik a bazilikát, nem zavarva ezzel a szerzetesek életét.
Biciklit loptak, ki ismeri őket?
Egy lezáratlanul hagyott Csepel kerékpárt tulajdonított el Győrben, a Hermann Ottó úti élelmiszer bolt mellől február 24-én 13.00 óra körül a képen látható férfi, míg csuklyát viselő társa a területet figyelte. Az ismeretleneket a térfigyelő kamera rögzítette.
Kész az ünnepi program
Elkészült az idei első nemzeti ünnep programja, sőt a meghívókat is kipostázták a győri Városházáról. Mint minden évben így idén is látványos huszárfelvonulás lesz a Szent István úton, és az esti szabadtéri koncertre is sor kerül.
Sportlegendák meséltek
Sporttörténeti beszélgetések címmel indult sorozat Győrben, ahol olyan legendák életútját ismerhetik meg az érdeklődők, akik egykoron nagy kedvencek voltak. A program harmadik állomásaként a moszkvai olimpia evezőse, Tóvári Péter mesélt pályafutásáról.
Közösen prezentál az önkormányzat és az Audi
Győr önkormányzata ma hivatalos prezentációt tart az Audi Hungária Motor kft. szervezésében azoknak a cégeknek, amelyek a gyárbővítéshez kapcsolódóan érdeklődést mutatnak a beszállítói park iránt. Győr elkötelezett amellett, hogy a beszállítói park a város határain belül valósuljon meg, tovább erősítve ezáltal a megyeszékhely pozícióit.
Sima győzelem a kupában is
A ferencvárost látta vendégül a Győri AUDI ETO KC a Magyar kupa keretében. A mérkőzésen ezúttal sem történt meglepetés.
NEKED AJÁNLJUK
Történelmet írt a városligeti fejlesztés
Három díjat is elnyert egy turisztikai fejlesztés, amire az International Travel Awards történetében még nem volt példa. Még csak messze sem kell mennünk, hogy...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A rochesteri tudósok egy jelenleg szülés...