Havi cikkek: Március, 2012
Tehetséggondozás az egyetemen
Újabb fejlesztés kezdődött a Széchenyi István Egyetemen. Most az intézmény tehetséggondozó műhelyeit, doktori iskoláit és diákköreit fejlesztik majdnem 400 millió forintból. Dr. Rechnitzer János elmondta: úgy látja a jövőben biztosítottá válik a tudományos utánpótlás az egyetemen. Hozzátette: bízik benne, hogy a hallgatók mélyebb tudást szerezhetnek saját szakterületükön.
Szombaton lehet javítani
A hétvégén vereséget szenvedett ugyan a SZESE férfi kézilabda csapata, azonban a következő fordulóban itt lesz a javítási lehetőség, hiszen a Szigetszentmiklós látogat majd az egyetemi csarnokba.
A jövőben Becsey Zsolt koordinálja az Audival kapcsolatos tárgyalásokat.
A jövőben a miniszterelnök külgazdasági megbízottja, Becsey Zsolt irányítja az Audival kapcsolatos tárgyalásokat. Becsey Zsolt az MTI megkeresésére azt közölte: már született döntés a megbízásról, de ennek részleteit még nem ismeri. Mint mondta, a feladat nem új számára, hiszen korábban külgazdasági államtitkárként ő vezette az Audi-tárgyalásokat. Becsey Zsolt hozzátette: A kormány minden feltételt biztosít ahhoz, hogy az Audi logisztikai parkja a gönyűi kikötőben épüljön fel.
Norvég csapat Győrben
Norvég vendégei voltak a Győri ETO FC-nek. Az Oslo melletti labdarúgó klubbal a zöld-fehérek korosztályos csapata is megmérkőzött, és fölényesen le is győzte az askerieket.
Megnyílik a FIÓK
FIÓK néven ifjúsági klub indul Mosonmagyaróváron. Célja, hogy a város fiataljai segítséget kapjanak, akár az életkezdésről, akár a szabadidő hasznos eltöltéséről legyen szó. A központ április 13-án nyitja meg kapuit.
Főszerepben a szólisták
Március 10-én, szombaton tartja soron következő koncertjét a Győri Filharmonikus Zenekar. A hangverseny főszereplői ezúttal a szólisták lesznek, akik Bach, Dittersdorf és Ravel műveit játsszák majd. Ezen az estén debütál a zenekar új hangszere, egy öthúros nagybőgő is.
16. Tavaszi Fesztivál Győrben
Március 15-31. között ismét színes programokat kínál a győri Tavaszi Fesztivál. Ennek keretében immár 13-ik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Ütős Fesztivált. A fesztiválon megjelenik a klasszikus ütős zene, a jazz, a világzene vagy éppen a kortárs ütőhangszeres játék egy-egy darabja. A program célja az ütős muzsika népszerűsítésén túl, hogy lehetőséget kínáljon a helyi és hazai tehetségek, ütős növendékek bemutatkozására és arra, hogy egy színpadon zenélhessenek a magyar és nemzetközi élvonal sztárjaival.
Gőzerővel készülnek a győri Mobilis Központ nyitására
Március közepén nyílik Győrben a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, amely a szórakoztatva nevelést és a műszaki életpályák népszerűsítését tűzte ki célul. A közel 1,7 milliárd forint összegű európai uniós forrásból megvalósuló tudományos játszóház pályaorientációs célokat is szolgál. Babos Anikó a Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft., partnerkapcsolati referense rádiónknak elmondta, a 15-ei nyitásra már nagy erőkkel készülnek:
A megyei közgyűlési elnökök levélben fordultak Európai Bizottság elnökéhez
Magyarország 19 megyei közgyűlésének elnöke, így dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke is ellátta kézjegyével azt a levelet, melyet a tegnap küldtek el José Mánuel Barroso-hoz, az Európai Bizottság elnökéhez. A dokumentumban a regionális fejlesztésért felelős magyarországi önkormányzatok álláspontját fejtik ki az Európai Bizottság múlt hónapban elfogadott javaslatával kapcsolatban. Az indítvány szerint jövő januári hatállyal, felfüggeszthetnek 495,184 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget. A közgyűlési elnökök közös álláspontját kifejtő levelet több uniós vezető politikus is megkapja.
Közel két milliós támogatást adott a Nemak Kft. a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolának
A Nemak Kft. közel 2 millió forinttal támogatta a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolát. Az összegből egy újabb osztálytermet tudtak a legmodernebb bútorokkal, és korszerű oktatási eszközökkel felszerelni. Domonkos László, az iskola igazgatója rádiónknak elmondta, a céggel évek óta szoros az együttműködés, mivel a jedlikes diákok a későbbiekben potenciális munkaerőt jelentenek számukra
NEKED AJÁNLJUK
Már csak egy hét, és itt vannak a Barbár Napok
Hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások, rendhagyó tárlatvezetések és előadások várnak minden érdeklődőt az Aquincumi Múzeumban szervezett Barbár Napokon, ahol a mesterségek bemutatói között kelta kalligráfiát,...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A rochesteri tudósok egy jelenleg szülés...