Havi cikkek: Június, 2012
Folytatódik az E.ON Családi Foci Programja
Idén újabb 13 településen folytatódik az E.ON két éve indult Családi Foci Programja. Összesen 98 pályázat érkezett be, és a többek között Vincze Ottó, Ihász Kálmán és Szentmihályi Antal volt válogatott labdarúgók alkotta zsűri ezekből 13-at tartott alkalmasnak arra, hogy az energiaszolgáltató cég támogassa a pályázatukban leírt sportos programokat. Az összesen 30 milliós keretből az önkormányzati nyertesek 1,5 millió, az egyesületek maximum 3 millió forintot kapnak azok megvalósítására. Megyénkből a Győrszentiván SE, és a ménfőcsanaki Egységes Sportkör kapott támogatást. Az E.ON a Program kezdete óta - szintén pályázati úton -, 30 millió forint értékű sportszercsomagot osztott ki több mint 720 iskolának, 2010-11-ben két pályázaton több mint 60 millió forintból teremtette meg a lassan hagyománnyá növő család foci programokat a résztvevő egyesületek és önkormányzatok segítségével. Hozzájuk csatlakoznak idén a most nyertes települések.
Klímavédelmi akcióban vesz részt Győr-Moson-Sopron megye
Különleges klímavédelmi akció érkezik szerdán (június 13.) Győr-Moson-Sopron megyébe. A Nagyvárosok klímavédelméért elnevezésű program során a Japánból származó Smaragdfát ültetik el több településen. A fajhibrid gyors növekedésével különleges előnyöket biztosít a szmog elleni harcban. A növény hatalmas - akár 70 cm-es átmérőjű - levelei vizet párologtatnak és csökkentik a felmelegedést, ezen keresztül lassíthatják a porképződést. Az ismert fafajtákhoz képest többszörös széndioxid mennyiség megkötésére képes, így lényegesen javítja a közvetlen környezetünk levegőjének tisztaságát is. A faültetési akció 9:00 órakor Abdán a Zrínyi Ilona Általános Iskola udvarán kezdődik, majd délelőtt 11 órakor Győrben, a Barátság Sportparkban folytatódik, végül délután 14 órakor Győrszemerén az Integrált Közösségi Szolgáltató Térnél ér véget. A programról Gráczol Józsefné szervező beszélt rádiónknak:
Gazdasági konferenciát rendeznek a Széchenyi István Egyetemen
Tudományos konferenciát tartanak kedden (június 12.) a győri Széchenyi István Egyetemen, ?Gazdaság és morál: tiszta társadalom, tiszta gazdaság" címmel. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar és a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium közös rendezvényén szó lesz az Állami Számvevőszék szerepéről a hazai korrupcióellenes küzdelemben, és a tipikus korrupciós mechanizmusokról és kockázatokról Magyarországon. Az érdeklődőket délelőtt 10 órától a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar épületébe várják. (9026 Győr, Áldozat u. 12.).
Gálaműsorral ünneplik a 30 éves győri balettiskolát
Gálaműsorral ünneplik a Markó Iván Kossuth-díjas balettművész által alapított győri balettiskola fennállásának 30. évfordulóját szerdán (június 13.). A jubileumi programban fellépnek az intézmény növendékei és az "öregdiákok", aki napjaink ünnepelt szólistái, táncosai. Az iskola igazgatója Bombicz Barbara, rádiónknak elmondta,az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment végig az intézmény:
22. Győri Vásár
Száz kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait a 22 Győri Vásáron. A szervezők idén új helyszínt választottak és az ETO park adott otthont a rendezvénynek.
Lezárás miatt változik kedden a 11,11B és 37-es járatok útvonala Győrben
Kedden ( június 12.) várhatóan 8.00 - 12.00 óra között vízvezeték-építési munkálatok miatt lezárják Győrben a Buda utcát a Corvin utca és a Tihanyi Árpád út között, ezért a 11, 11B, 37 járatok terelőúton, a Bartók Béla út - Álmos utca felé közlekednek. A járatok Marcalváros illetve Gyirmót felé ideiglenesen nem érintik a Buda utca és a Malom liget megállóhelyeket, viszont megállnak a Roosevelt utca (Bartók-emlékmű) megállóhelyen.
Megújul az út Kunszigeten
Indulhat az útfelújítás Öttevény és Kunsziget között Győr-megyében. A két települést összekötő útra 144 millió forintot költhetnek el uniós forrásból. A pénzből átépítik a padkákat, a buszmegállókat és korszerűsítik csatornarendszert, illetve új burkolatot kap a szakasz.
Rendőrtábor Győrújbaráton
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 21. alkalommal szervezi meg bűnmegelőzési táborát Győrújbaráton június 25-29. között. A táborba olyan győri 9. 10. évfolyamos középiskolásokat várnak, akik szívesen vesznek részt vetélkedőkben, élménypedagógiai- környezetvédelmi programokon, és érdeklődnek a rendőri munka iránt. A tábor céljáról Szepesi Krisztina, rendőrfőhadnagy a Megyei Rendőrfőkapitányság Ifjúságvédelmi előadója beszélt rádiónknak:
Rendőrtábor Győrújbaráton
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 21. alkalommal szervezi meg bűnmegelőzési táborát Győrújbaráton június 25-29. között. A táborba olyan győri 9. 10. évfolyamos középiskolásokat várnak, akik szívesen vesznek részt vetélkedőkben, élménypedagógiai- környezetvédelmi programokon, és érdeklődnek a rendőri munka iránt. A jelentkezési lapot június 18-ig kell eljuttatni a Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályára személyesen, vagy faxon a 96/520-000/15-69 számra. Az űrlap letölthető a www.police.hu honlapról is.
Kismegyeri Csata
A kismegyeri megemlékezés leglátványosabb része az volt, amikor az 1809-es ütközetet újra lejátszották. A résztvevő csapatoknak most nemcsak egymással, de a kellemetlen időjárással is meg kellet küzdeniük.
NEKED AJÁNLJUK
Újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között hétfőtől
A vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek, közölte a Mávinform. A dunai árhullám levonulása után a...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A rochesteri tudósok egy jelenleg szülés...