Követés:

GYŐRI HÍREK legfrissebbek

Követés:
Frissítés
Közösség

GYŐRI HÍREK közösség

Szeretettel várjuk közösségünkbe mindazokat, akik szeretnének értesülni a legfrissebb hírekről.

12 C
Győr
Továbbiak

    Havi cikkek: Június, 2013

    - Advertisement -spot_imgspot_img

    Intenzív apadás Nagybajcsnál

    Újabb, ám a június elejinél jóval kisebb árhullám vonul végig a Dunán. A folyó Nagybajcsnál már tetőzött, a korábbihoz képest négy méterrel alacsonyabb szinten, ma reggelre pedig újabb egy métert csökkent a vízszintje.

    Napközis tábor a BázisPontban

    Elkezdődtek a nyári táborok Tatabányán. A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület telephelyén június 24-től 4 turnusban szerveznek a gyerekeknek napközis tábort, amiért az ellátáson kívül nem kell fizetni.

    Éghajlatvédelmi program

    Környezetvédelmi programot valósított meg a Reflex Környezetvédő Egyesület négy Győr-Moson-Sopron megyei településsel együttműködve. A projekt során Kajárpécen, Kunszigeten, Répceszemerén és Tényőn a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség közreműködésével kisebb éghajlatvédelmi fejlesztéseket valósítottak meg.

    Kábítószerellenes világnap

    A világnaphoz kapcsolódóan Mosonmagyaróváron, péntek délután 1 órától rendezik meg a Drogellenes programokat, a Flesch Károly Kulturális Központban.

    Nyithatnak a trafikok

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket. A vámhatóság részéről tehát nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának.

    Jármű tesztelés a MOBILIS-ben

    Június 28-án a győri MOBILIS-ban elektromos és hibrid meghajtású járművek tesztnapja lesz. A kiállítók nem csak katalógusadatokkal készülnek a látogatók fogadására, hanem bemutatják, hogy az általános vélekedésekkel ellentétben a hibrid vagy az elektromos közlekedés hosszabb távon és városi viszonylatban is gazdaságos, nemcsak Európa nyugati felén, hanem hazánkban is.

    GOOÓLLLL!!

    INGYENES GRUNDFOCI A FOCIKERTBEN!

    Die Stadt gehört den Kindern

    Nächste Woche startet in Győr das Festival für Kinder. Die Kinder und ihre Eltern werden ab 5. bis 7. Juli an zehn Orten mit tausend Programmen erwartet.

    Rektori látogatás

    A Széchenyi István Egyetem rektoraival, a június 30-ával leköszönő dr. Szekeres Tamással és utódjával, a győri egyetem rektori tisztét július 1-jétől betöltő dr. Földesi Péterrel találkozott csütörtökön délután dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Kara Ákos alelnök a Megyeházán.

    Lavendelwochen in der Abtei

    Am Freitag beginnen in Pannonhalma die Lavendelwochen.

    NEKED AJÁNLJUK

    Videó

    Nagyüzemben a traffipaxok

    Lakott területen belül fülelték le a legtöbb gyorshajtót Győr-Moson-Sopron vármegyében. Győrben, Nagycenken és Bezenyén voltak olyanok is, akik a megengedett legnagyobb sebesség duplájával repesztettek....

    Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ

    - Advertisement -spot_imgspot_img

    Mikor átjár bennünket a zene rezgése…

    Az amerikai énekes-dalszerző, Ray Dalton (1990) 6...

    - Advertisement -spot_imgspot_img

    Itt a jó idő, irány a Balaton-felvidék

    Rendkívül hamar, már áprilisban...

    - Advertisement -spot_imgspot_img

    Mit főzzek? – Bakonyi sertésszelet

    Egy olyan főétel receptjét hoztam el ma, ami...

    X