Egymilliárdos útfelújítás
Közélet

Egymilliárdos útfelújítás

Összesen hét útszakaszt újítanak fel Tatabányán, a Modern Városok Program egymilliárd forintos támogatásából. Nagy segítség ez a városnak, mivel az utakra ráfér a felújítás, de a költségvetés eddig nem engedte meg az ekkora mértékű beruházásokat, mondta el Schmidt Csaba polgármester. A munkálatok ma kezdődtek, és várhatóan 2018 októberére fejeződnek be.

Brutális gyilkosság a parkban
Kék hírek

Brutális gyilkosság a parkban

Előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járásbíróság azt a 15 éves kamaszt, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap hajnalban brutálisan megölt két hajléktalan férfit. A gyanú szerint a gyilkosságokat pár száz méterre egymástól követte el a fiatal, a környéken élőket megdöbbentették a történtek, az utcára is félnek azóta kimenni- mondják.

Megélénkült a lakásépítés a KSH adatai szerint
Gazdaság

Megélénkült a lakásépítés a KSH adatai szerint

Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 88,7 százalékkal emelkedett éves szinten – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiadott engedélyek nagy száma azt jelzi, hogy az építési kapacitások lassan követik a […]

Koncertet kaptak ajándékba a tehetséges fiatalok
Győr

Koncertet kaptak ajándékba a tehetséges fiatalok

Ajándékkoncerttel jutalmazta a művészeti iskolák legtehetségesebb tanulóit a Győri Tankerületi Központ. A cél az volt, hogy a fiatalok megtapasztalják, hova juthatnak el, ha komolyan veszik a tanulást és a gyakorlást. Az eseményen a Győri Filharmonikus Zenekar játszott, de diákok is színpadra léptek saját hangszerükkel.

Indul a sárkányhajó szezon
Győr

Indul a sárkányhajó szezon

Idén júliusban Szegeden rendezi az Európai Kajak-Kenu Szövetség a sárkányhajó klub Európa-bajnokságot. Az EB-re kijutna a Graboplast Győr csapata is, az egység egy jó téli alapozás után most már hetente többször is a vízre száll, hiszen a jövő héten Szolnokon rendezik a versenyre a válogatót. De a hobbistáknak is elkezdődik a szezon, a győri roadshow […]

Parasztolimpiát rendeztek
Mosonmagyaróvár

Parasztolimpiát rendeztek

Parasztolimpiát rendeztek Mecséren. A megmérettetésen négy, nyolc fős csapat bizonyíthatott olyan versenyszámokban, mint például a gané lapátolás, ostorcsattintás, patkódobálás és asszonyhordás talicskában. Összesen tizenöt feladatot kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek, akik futottak, estek-keltek és főztek, a nap végén pedig megválasztották közülük a legnagyobb parasztot is.

Pozitív drogteszt
Kék hírek

Gáz-riasztó fegyverrel lőtt vitapartnerére

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogtak egy helyi férfit, aki szóváltás után lőtt gáz-riasztó fegyverével. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Z. E. 72 éves helyi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint 2017. május 3-án 11 óra 20 perc körüli időben a 72 éves mosonmagyaróvári lakos […]

Ki volt Szent Flórián?
Győr

Ki volt Szent Flórián?

Május 4-e Szent Flórián napja. Ki volt valójában a tűzoltók védőszentje?   Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában. Diocletianus uralkodása idején szenvedett keresztény hitéért vértanúságot. Legendája szerint, amikor Florianus megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (Lorch) elfogtak 40 (!) keresztényt, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró megbotoztatta, […]

Forrás: egerhirek.hu
Győr

Pihennek a tűzoltók

Május 4-e, a tűzoltók védőszentjének Szent Flóiránnak napja.  Ebből az alkalomból a katasztrófavédelem állomány munkaszüneti napot tart.    Szent Flórián, a tűzoltók nemzetközi napja alkalmából május 4-e a katasztrófavédelem állománya számára munkaszüneti nap. Ezen a napon az ügyfélszolgálati ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel. Természetesen a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók ezen a napon is garantálják az ország mentő tűzvédelmét. Magyarországon […]