Nagy csatában győzelem
Győr

Nagy csatában győzelem

Az oroszországi vereség után hazai pályán nagy csatában legyőzte a Győri Audi ETO KC a Rostov Don együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek végig vezetve tudtak nyerni 25-23-ra, ezzel pedig már biztosan ott vannak a sorozat következő körében, két fordulóval a csoportkör vége előtt. A találkozó után a főszereplőket kérdeztük.

XII. Regionális Állásbörze
Győr

XII. Regionális Állásbörze

41 cég kínált munkalehetőséget a Széchényi István Egyetem XII. Regionális Állásbörzéjén. A rendezvény célja, hogy a hallgatók könnyebben eligazodjanak a lehetőségek között, és információt kapjanak a cégekről, amik gyakornoki, és teljes munkaidős állást is kínáltak az érdeklődőknek.

Ma szavaznak az alkotmánymódosításról
Gazdaság

Országgyűlés: 2,2 százalékkal bővült a magyar gazdaság

A makrogazdasági mutatók kedvezően alakultak, az Európai Unió átlagos növekedése felett, 2,2 százalékkal bővült a gazdaság Magyarországon, kedvező volt a folyó fizetési mérleg helyzete is, amely jelentős többlettel zárt, és az államháztartás hiánya a tervezettnél alacsonyabb, 1,9 százalék lett – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a zárszámadási törvényjavaslat napirendi pont […]

Újra Kortársasjáték
Győr

Újra Kortársasjáték

A Győri Nemzeti Színház idén is megrendezi drámaíró versenyét, a Kortársasjátékot. A meghívott szerzők alig egy nap leforgása alatt írják meg színpadi műveiket, melyeket három csoportra osztva 18 színész ad majd elő november 18-án 19.00 órakor a Nagyszínházban. A verseny a XVII. Győri Könyvszalon programjai közt idén is kiemelt helyen szerepel, sőt, már jegyet is […]

Utoljára szállnak fel a Rapülők
Győr

Utoljára szállnak fel a Rapülők

Fergeteges showműsort és igazi időutazást ígér a Rapülők azoknak, akik jegyet váltanak legendás csapat legutolsó koncertjére. Mc Gesztenye, Berkes T.Boy és Michel De Lux Győrben, december 29-én búcsúzik a közönségtől.

Nincsen vízelvezető árok
Győr

Nincsen vízelvezető árok

Nem megoldott a csapadékelvezetés, ezért a nagyobb esőzések után több utca is vízben úszik Bácsán. Ha a Bácsai úton lenne egy gerinchálózat, amire rácsatlakozhatnának a kisebb utcák, megoldódhatna a probléma, eddig azonban az ott élőknek csak a bosszankodás jutott.

Tombolt a vihar
Győr

Sturm: Schäden in Milliardenhöhe

Der Sturm in der vorigen Woche verursachte enorme Schäden. Nach den Versicherungsgesellschaften übertreffen die Schäden 1 Milliarde Forint. In den meisten Fällen haben die beschädigten Dächer und Durchnässungen zu Problemen geführt, die meisten Schadensanzeigen trafen in Budapest und in den Komitaten Pest, Bács-Kiskun und Fejér ein. Zahlreiche Immobilien verfügen über keine Versicherung, das heißt, mehr […]