Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A holtág partján rakta le a szemetét, a horgászokkal is kiszúrt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valaki az otthonfelújításából fakadó hulladékelhelyezési problémáját a Mosoni-Duna holtág egyik, a megyei horgász szövetség által rendben tartott kikötőjében oldotta meg.

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének halőrei összeszedték és elszállították a sittet. Sajnos a szemetelés nem egyedik eset, így ismét jelezzük: minden egyes zsák szemétre fordított összegből akár pluszban halat is vehettek volna, ami aztán betelepítve a horgászok foghatnának ki.

Előfordul, de nem elfogadható a „Nem én dobtam el!” védekezés sem, mert nem kell beleülnie sem a horgásznak a szemét közepébe. Sajnos a parttakarítást megcélzó egyesületi társadalmi munkákon is egyre kevesebben vesznek részt. (Forrás: https://www.horgszovgyor.hu)