Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Gyulai Memorial: Telt ház és győri induló – mi a rúdugró Böndör Mártonnak szurkolhatunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyakorlatilag minden jegy elkelt, így 14 ezer néző előtt rendezik meg ma a Nemzeti Atlétikai Központban a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, melynek a mezőnye fantasztikus eredményeket sejtet Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint.

 

Az arany kategóriás viadal sajtótájékoztatóján Deutsch Péter emlékeztetett rá, hogy az idei lesz a 15. verseny. A Gyulai Memorialnak először ad otthont a 2023-as világbajnokságra épült stadion, melyben a programot úgy alakították ki, hogy minden szegletében legyen esemény az este folyamán.

A sportvezető azontúl, hogy megköszönte Székesfehérvárnak, miszerint 11 éven át a Gyulai Memorial házigazdája volt, különlegesnek nevezte, hogy a világbajnoki stadion lesz az esemény helyszíne.

Spiriev Attila versenyigazgató mutatta be a mezőnyt,

külön hangsúlyt helyezve a hazai atlétákra, mások mellett a sprinter Takács Boglárkára, Molnár Attilára és Enyingi Patrikra, valamint a kalapácsvető Halász Bencére, illetve a rúdugró Klekner Hangára és Böndör Mártonra.

Mint mondta, utóbbinak a versenyen olyan feladatot kell majd teljesítenie, amit korábban soha, mivel 5,30 méter lesz a kezdőmagasság, aminél a szezon előtt mindössze tíz centivel volt jobb az egyéni rekordja. A győri ugró a júniusi csapat Európa-bajnokságon 5,70 méterrel berobbant a nemzetközi mezőnybe, ugyanakkor egyéni csúcsa így is jóval elmarad keddi riválisoktól, akik közül kiemelkedik a svédek szupersztárja, a világcsúcstartó Armand Duplantis (6,28 m). (Forrás: mti, fotók: mti és  Facebook/Böndör Márton)