Kezdőlap KÉK HÍREK

Ilyen csak a filmekben van! Nem fogod kitalálni, kihez tört be a lúzer tolvaj…

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tudott leállni a betöréssel, ez lett a veszte. A tolvaj kétszer is akcióba lépett, másodszorra azonban a legrosszabb helyen próbálkozott.

Békésen gereblyézte virágoskertjét még október 28-án egy 82 éves nagykőrösi asszony, amikor egy számára ismeretlen nő szóba elegyedett vele, írja a police.hu. Míg az idős figyelmét elterelte, férfi társa értékek után kutatott a házban. Az asszonynak feltűnt, hogy egy jó ideje már szóval tartja a nő, közben észrevette, amint lépteit szaporázva egy férfi sétál ki a házából. Talán nem túl meglepő, de a beszélgetésnek hirtelen vége szakadt és mindketten távoztak. Az idős nő ekkor szembesült a ténnyel, pénztárcáját és kulcscsomóját ellopták. Azonnal rendőrt hívott.

A járőrök pár perc alatt kiértek a címre, hely- és személyismeretüknek hála pillanatok alatt tudták kiket kell keresniük. A helyszíntől nem messze igazoltatták a lopással összefüggésbe hozható 27 éves L-B. Krisztiánt és társát a 41 éves L. Jánosnét. A rendőrök kérdéseire mindketten zavartan és összefüggéstelenül válaszoltak, végül megtörtek és egybehangzóan beismerték tettüket. A férfinél megtalálták a pénztárcából kivett 10.270 forintot, az eldobott pénztárca és kulcscsomó egy bokor aljából került elő. Kihallgatásukon a gyanúsítás ellen panaszt egyikük sem tett, a fiatal férfi elmondta, nem sokkal korábban a tárcáért egyedül ment be az idős asszony házába, nő társa csak akkor segédkezett, amikor a még nagyobb zsákmány reményében tért vissza. A rendőrök büntetőeljárást indítottak, a férfivel szemben lopás vétségének, a nővel szemben bűnsegédként elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

L-B. Krisztián története ezzel korántsem ért véget. Pár nappal később kiszemelt egy ingatlant, szerencsétlenségére, pont az őt korábban elfogó rendőr lakását. Éppen otthon pihent, amikor kutatás zajára figyelt fel és rohant az előszobába, ahol szembe találta magát a hívatlannal. Rögtön felismerte a tolvajt, aki egy hangfallal a kezében nyúlcipőt húzott és elfutott. A rendőr utánaeredt, közben értesítette kollégáit, a férfinek pedig esélyt sem hagyva a menekülésre, a lakástól nem messze elfogták. Útja ismét a rendőrségre vezetett. A 27 éves férfival szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt MDMA, valamint metamfetamin származékra pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök további mintavételre intézkedtek. 

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett L-B. Krisztiánnal szemben lopás vétsége, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság 2021. november 5-én elrendelt.