Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Közös cselekvésre hív a Széchenyi István Egyetem és a kamara az Áramlás című kőrelief megmentéséért

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Széchenyi István Egyetem közösségi összefogást kezdeményezett a volt vagongyári Rába Étteremben található Áramlás című monumentális kőrelief megmentéséért. Az intézmény a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen adományozásra hívja a győrieket, a térség vállalkozásait, az egyetem egykori hallgatóit és mindazokat, akik fontosnak tartják a város ipari és kulturális örökségének megőrzését. A cél a mű restaurálása és méltó bemutatása az egyetem központi campusán.

A Józsa Bálint és Kovács Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművészek által készített, monumentális márvány relief 1979-ben került az egykori Rába Vagon-és Gépgyár éttermének falára. A Rába folyó áramlásából inspirálódó alkotás a vállalat dinamizmusát jelenítette meg, miközben a hetvenes évek absztrakt magyar képzőművészetének is kiemelkedő emléke. Különleges értékét növeli, hogy a Józsa–Kovács alkotópáros mindössze három ilyen méretű reliefet készített.

A volt vagongyár területén ma még álló éttermi épület közelgő bontása miatt sürgetővé vált a műalkotás megmentése. A Rába Járműipari Holding Nyrt. adományként a Széchenyi István Egyetemnek adta át a reliefet, amely az intézmény Inno-Share épületének homlokzatán kaphatna új otthont. A restaurálás és az áthelyezés a Magyar Nemzeti Galéria Lektorátusa, az alkotók, valamint művészettörténész szakértő közreműködésével valósulhat meg. Mindez – a bontástól és restaurálástól kezdve a szállításon át az újraépítésig – mintegy 22 millió forintos beruházást igényel. Ennek megvalósításához az egyetem kiemelt partnerével, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen adománygyűjtést indított. Utóbbi a térség vállalkozóinak bevonásával jelentősen támogatja ezt az értékmentő kezdeményezést.

További részletek az egyetem honlapján olvahatóak.

(Forrás és fotó: Széchenyi István Egyetem)