Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az énekes elsőként lép fel, június 12-én a legnagyobb befogadóképességű zárt magyarországi létesítményben, a tavaly év végén átadott, húszezer férőhelyes MVM Dome-ban.

Enriqe Iglesias zenekara és tánckara kíséretében mindössze három koncertet ad Európában, közülük Budapest az egyik állomás. Az énekes legutóbb 2018 márciusában, tizennyolc év szünet után lépett fel Magyarországon, akkor két teltházas koncertet adott a Budapest Sportarénában. Idén ugyanazt a színpad-, fény-, hang-, lézer- és pirotechnikát láthatja a közönség, amely a nemrégiben véget ért amerikai turnét jellemezte. Enriqe Iglesias dalai és albumai a legtöbbet játszottak között vannak minden kontinensen.

A koncerten olyan slágerek lesznek hallhatók, mint a Sube me la radio, a Duele el corazón, a Loco, a Heart Attack vagy a Bailando. Utóbbi videóklipje a második legnézettebb lett a YouTube-on az egész világon, mintegy 3,5 milliárdos nézettséget produkált. A Grammy-díjas spanyol énekes eddig tíz stúdióalbumot készített, 2020-ban minden idők legjobb latin előadójává választották. Negyedszázados karrierje során több mint 170 millió lemeze fogyott világszerte, 2016-ban és 2017-ben öt díjat nyert a Latin American Music Awards gálán, köztük az év művésze elismerést.