Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Napirendre kerül holnap a szolidaritás, de már látszik, hogy a két oldal kétféleképpen látja az elvonást

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pintér Bence (TSZV) sajtótájékoztatón, Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) Facebook-posztban mondta el véleményét a szolidaritási adóról.

A főváros után Győrtől von el a legtöbb pénzt a kormány: idén csaknem 15 milliárd forintot. „Az ilyen mértékű állami elvonások nemcsak a város fejlesztését, hanem a működését is veszélyeztetik” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Pintér Bence, Győr polgármestere. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a pénteki közgyűlésen el szeretne fogadtatani egy olyan előterjesztést a képviselő-testülettel, ami a szolidaritási hozzájárulás „arányos és valós” kiszámítását, valamint az így beszedett pénz transzparens felhasználását követeli meg az államtól.

Az esemény előtt kiadott közleményében Pintér visszautasította Fekete Dávid mondatát, miszerint „Minden városnak azt kívánom, hogy úgy sarcolja meg a kormány, mint ahogy azt Győrrel teszi.”

„Győr 2025-ben nettó befizetője lett az államkasszának, 200 millió forinttal több pénzt fizetünk be, mint amennyit kapunk. 14,7 milliárd forint az állami támogatás; 14,9 milliárd az állami elvonás. Ebből 12,5 milliárd forint a szolidaritási adó; 2,4 milliárd a járási adó. 2018 óta azután a 49,9 milliárd forint után is ki kellett fizetnünk a szolidaritási hozzájárulást, amit be sem szedünk, hiszen Győrben az iparűzési adó 1,6 százalék, nem pedig 2 százalék. Az állam adószámítási képlete azonban ezt nem veszi figyelembe.” – ismertette a számokat a polgármester. Szerinte az ilyen mértékű, konfiskáló állami elvonások nemcsak a város fejlesztését, hanem a működését is veszélyeztetik” – szögezte le a polgármester.

”A győri polgármester városvezetői tapasztalat híján egy elemet emel ki egy nagyon összetett rendszerből – szögezte le válaszul Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP frackióvezetője. Győrben (is) szinte minden politikus a Facebook-oldalán nyilvánul meg, Fekete szintén ezt tette. Válasza Pintérék kezedeményezésére az volt, hogy „2010 óta Magyarország kormánya több mint 50 milliárd forintot fordított a Győrben működő vállalkozások támogatására” – ez pedig a másik eleme a képletnek. Szerinte Győr sikertörténet, „az ország legirigyeltebb városa”, az iparűzési adóbevétel pedig épp annak hatására nőtt évről évre, hogy a vállalkozások a fejlesztéseikre támogatást kaptak.

Fotó: Facbook/Pintér Bence