Kezdőlap KÉK HÍREK

A Győri Törvényszék ma tárgyalja annak a férfinek az ügyét, aki megölte az élettársát

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2017-2018-ban ismerkedett meg egymással. A férfi ekkor még a hajléktalanszállón lakott. Rövidesen elhatározták, hogy összeköltöznek.

Először a nő lakásában, később egy önkormányzati lakásban éltek. A sértett 1996. óta járásában korlátozott volt, a 2022-es közlekedési balesete miatt egy ideig kerekesszéket és mankót használt. 2023. tavaszán egy hónapos rehabilitációs kezelésen vett részt, járása az orvosi iratok szerint könnyebbé vált, de a lakásban továbbra is nehézkesen, bicegve, tárgyakba kapaszkodva járt, leginkább üldögélt.

A vádlott és a sértett együttélése nem volt zökkenőmentes, a férfi 2020. évelején egy évre külön is költözött, közöttük egyszer tettlegességig fajult a veszekedés. A vádlott gyakran ittas állapotban veszekedett a sértettel, volt, hogy bántalmazta, pofozta, haját tépte, megöléssel fenyegette, amely miatt a mú a lakásból elmenekült, és az éjszakát vagy a lakóház folyosóján, vagy szállodában töltötte.

A sértett a vádlott agressziójától tartva nem kért rendőri segítséget, azonban a társasház lakói észlelve a történteket, az ingatlankezelőnek ezt jelezték. Az ingatlankezelő a rendőrség felé jelzéssel élt, fel is keresték telefonon a sértettet, aki a büntetőeljárás megindításának lehetőségével kapcsolatban gondolkodási időt kért. Ha megteszi, talán ma is él.

Másnap az este ismét hangos veszekedés tört ki, a késő esti órákban vádlott a konyhában magához vett egy 16 cm pengehosszúságú kést, azzal visszament a szobába és az arccal az ajtó irányába fordulva az ágy szélén ülő sértetthez lépett, több alkalommal megszúrta. A nő a szúrások következtében az ágyról a padlóra esett és a helyszínen elhunyt.

A vádlott a kést a konyhapultra lerakta, majd reggel bement a rendőrségre, ahol közölte, hogy megölte a feleségét és ezzel együtt átadta a lakás kulcsait. A bíróság az ügyben ma előkészítő ülést tart.