Gazdaság

Több tonnányi liszt a rászorulóknak

Több ezer családnak jut abból a közel 15 tonna lisztből, melyet a Győr-Moson-Sopron megyei gazdák által felajánlott búzából őröltek meg a szakemberek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már 9. alkalommal szervezte meg a Magyarok Kenyere programot, melyben megyénként juthatnak hozzá a liszthez a rászorulók.





Győr

Segítő kezet nyújtanak

Segítő kezet kapnak a hátrányos helyzetűek. Győrben újra felzárkózási fórumot tartottak, melynek célja ezúttal is az volt, hogy az önkormányzatok és az esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezetek közös megoldásokat találjanak annak érdekében, hogy könnyebbé váljon a Győr-Moson-Sopron megyei rászorulók élete. A térségben több tízezer az érintett, akik között vannak mélyszegénységben élők, romák, sérültek, és sokgyermekes, egyedülálló édesanyák is.







Győr

Nyugdíjasokat vertek át

Ékszereket és készpénzt lopott el idősektől négy férfi. Fél év alatt mintegy 2 millió forinttal rövidítették meg az elkövetők a nyugdíjasokat, akikhez különböző ürügyekkel jutottak be a csalók. Az ügyészség kettejük letartóztatását indítványozta, a jövőben a lopások és a kifosztások miatt 18 évre is rács mögé kerülhetnek a bűnözők.





Győr

Csodák születtek a vesszőből

Madáretetők, és karácsonyi dekorációk is készültek a kosárfonó szombaton Győrben. A legtöbben már évek óta visszajárnak a foglalkozásra, minden alkalommal vannak azonban teljesen új vesszőfonók. A tevékenység alapja az amerikai fűz, amelyből pár óra alatt ezúttal is csodálatos alkotások születtek.





Győr

Levegőbe lőtt és rabolt

Zavart volt, és a kérdésekre sem tudott rendesen válaszolni az a szerb férfi, aki még 2018. novemberében lőtt a levegőbe fegyverével az utcán, majd fizetés nélkül távozott a közeli benzinkútról. A férfinek garázdaság, rablás, és lőfegyverrel való visszaélés maitt kell felelnie a bíróságon, a jövőben 15 évre is rács mögé kerülhet.



Lengyel zenei fesztivál

Győr

Fiatal tehetségek zenéltek

Zongora, hegedű és fúvóshangszerek is megszólaltak a XIII. Lengyel Zenei Fesztiválon, melynek célja ezúttal is a tehetséggondozás és a lengyel kultúra népszerűsítése volt. 11 iskola 14 fiatal tehetsége mutatkozott be, mindannyian két művet játszottak, egy lengyel és egy szabadon választott alkotással kápráztatták el a közönséget.



Gyalogos gázolás

Győr

Tragédiával indult a nap

Gyalogost gázolt egy autó Győr mellett. Az áldozat egy 57 éves asszony, aki az úttesten akart átkelni mikor megtörtént a baleset. A nő nem élte túl az ütközést. Úgy tudjuk az autó sofőrje egyébként szabályosan közlekedett, a férfi a rossz látási viszonyok miatt nem vehette észre az úton átkelő asszonyt.





Győr

Jóval csúszósabbak az utak

Jóval több a megcsúszásos, és ráfutásos baleset a hidegebb hónapokban, mint év és többi részében, ezért a rendőrség fokozottabb óvatosságra inti a sofőröket. A hatóság arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég az autókat felkészíteni erre az időszakra, a biztonságos közlekedés érdekében a sofőröknek is jobban oda kell figyelniük útjuk során.





Győr

Részegen esett neki a hajléktalannak

Részegen esett neki egy hajléktalannak egy férfi Sopronban. A vádirat szerint a vádlott párjával tartott hazafele, amikor a férfi megrúgta, majd később ellökte, és ököllel megütötte a sértettet, akit aztán az úttesten hagyott. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, az arra járók húzták le az úttestről.