Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Rajka a legvirágosabb falu

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az 1994 óta megrendezett verseny az ország szinte összes települését megmozgatja, Győr-Moson-Sopron megyéből is sokan jelöltetik magukat a megmérettetésen. Rajka 2011 óta minden évben megpróbáltatta magát, az idei évben eredményesen. Kiss Vince, a község polgármestere a Kisalföldnek elmondta, ezzel a díjjal az elmúlt évek munkáját és fejlődését jutalmazta a szakértő zsűri. Szirtl György, a Hármashatár Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta, évente mintegy tizenötezer virágot, és csaknem 100 új facsemetét ültetnek el és gondoznak.