Az Air Jordan 1 története
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Az Air Jordan 1 története

Diákjaink írták rovatunkban most egy különleges cikket hoztunk. Udvardi Noé az Air Jordan 1 történetének járt utána. 1984 elején a Nike komoly veszélyben volt a hevesen növekvő sportruházati piacon. A futócipő-nagyhatalom, amely bevételeinek jelentős részét ezen surranók eladásából szerezte, lassan haldokolni kezdett, és szükségük volt valamire, ami újraéleszti a céget. Ekkor történt, hogy a még […]

Adakozás a győri állatmenhelynek
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Adakozás a győri állatmenhelynek

Ismét Diákjaink írták rovatunkkal jelentkezünk, ezúttal az adakozás a téma. Adni jó, mindegy kinek adunk. A Mórások a Győri Állatmenhelynek is segítettek.  Városunkban a Téglagyári út 2. alatt terül el a győri állatmenhely, ahol több, mint 150 háziállat várja új gazdáját hányatott sorsa miatt. Augusztusban közölte az állatmenhelyet fenntartó szervezet, hogy nem tudja már az […]

Színház az egész világ
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Színház az egész világ – egy színjátszó feljegyzései

Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő – írja Shakespeare. A Diákjaink írták rovat következő cikke a színjátszás szépségeiről szól.  A Győri Nemzeti Szinház  első Kazinczy-bérletes előadásával indul számunkra az új évad, több mint tíz mórás diáktársammal törzsközönségnek számítunk. Nekem többet jelent a színház, mint egy átlagos nézőnek. 2013 nyarán vettem […]

Hulladékgyűjtési szokások és tudatos vásárlás
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Hulladékgyűjtési szokások és tudatos vásárlás

Manapság a globális felmelegedés és a klímaváltozás miatt egyre inkább oda kell figyelnünk a környezettudatosságra. Szerencsére a fiatalabb korosztályból is egyre többen gondolkodnak felelősen erről a témáról.  Diákjaink írták rovatunkban most egy volt Mórás diák, Bári Szintia írását olvashatják a hulladékgyűjtési szokásokról és a tudatos vásárlásról: Bári Szintia vagyok, tavaly érettségiztem a Mórában, ahol tantárgyaim […]

Vers mindenkinek Cseke Hajnal tollából
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Vers mindenkinek Cseke Hajnal tollából

“A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon. Rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről.” – írja Latinovits Zoltán Verset mondok című könyvében. Diákjaink írták rovatunk következő részében egy verset hoztunk:   Cseke Hajnal: Csend . Csontos […]

Vízimentés és Gólyatábor a Mórában
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Vízimentés és Gólyatábor a Mórában

Igaz már szeptember közepe van, de van itt még két izgalmas nyári beszámoló a Mórásoktól. Nagy Marcell vízimentő tanfolyamon vett részt, Szalai Mátyás pedig a Gólyatáborról vetett “papírra” néhány gondolatot. Vízimentés Az elmúlt tanév végén iskolánkban jelentkezőket toboroztak egy kilencnapos keszthelyi vízimentő tanfolyamra. Versenyszerűen úszom, szeretem a Balatont, ezért is tartottam ezt kellemes nyári időtöltésnek. […]

Nyári gyakorlat Mórás szemmel
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Nyári gyakorlat Mórás szemmel

A Diákjaink írták rovatban hétről-hétre Mórás diákok mindennapjairól olvashatnak, illetve olyan témákról, amik foglalkoztatják őket. Két szakirány van jelenleg az iskolában, a kiadványszerkesztő technikus és a sport tagozat. Mindegyiknek megvannak a sajátosságai, a közös bennük azonban a nyári gyakorlat. Erről az időszakról jönnek most beszámolók:  Bizonyára minden szakgimnáziumos tanuló tisztában van azzal a ténnyel, hogy […]

Vers mindenkinek Cseke Hajnal tollából
“Diákjaink írták” – Móra Ferenc Szakgimnázium

Párhuzamos jelenetek

Részlet a Párhuzamos jelenetek ciklusból. ——— Amikor nincs járda a bulvár mellett, és az a srác olyan közel sétál az autókhoz, hogyha merészebb lenne, meg tudná simogatni az oldalukat, mint egy pejkó hátát. A cipőfűzője ki van fűződve, talán direkt nem köti be. Ha be lenne fagyva az út, és fújná a szél, lehet, bátrabban hajolna le. […]