GYŐR

Tragédia lett a 22 éves fiú előzéséből

Újabb tragédia a 83-as főúton. Egy 22 éves férfi hétfőn reggel egy előzésbe kezdett, azonban rosszul mérte fel a terepet, elveszítette a kocsi irányítását és a vele szembejövő buszba csapódott. A magyar rendszámú kocsi az árokba kötött ki az ütközés után – a fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Úgy tudjuk, […]

GYŐR

Tragédiával indult a hét, teljes útzár a 83-ason – galéria

Egy személygépkocsi vezetője vesztette életét Nagyszentpál térségében Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 83-as számú főút 61. kilométerszelvényében, Nagyszentpál térségében, 2021. április 19-én 6 óra 57 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi – előzés közben – egy szemből érkező autóbusznak ütközött. Az autó vezetője a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy […]

ittas vezetés
Kék hírek

Ittasan vezetett

Kidöntötte a lámpaoszlopot a nekiütköző kisbusz. Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban. Egy 34 éves ukrán férfi közlekedett járművével a Béke úton, a József Attila utca felől, az Ady Endre utca irányába. Az Ady utcához érve – egy erősen balra ívelő kanyarban – nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, […]

GYŐR

Kábítószer-terjesztő bandát számolt fel a rendőrség

Kábítószer-terjesztő bandát számolt fel a rendőrség. A hálózat Szlovákiából származó drogot értékesített Komáromban, Győrben és Pápán. A terjesztett kábítószer a Szlovákiában népszerű pikó fantázianevű amfetamin volt. A rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen hat helyszínen, végeztek összehangolt akciót; csütörtökön a gyanúsítottak ingatlanjaiban és gépjárműveiben kábítószergyanús anyagokat és fegyvereket találtak, majd azokat lefoglalták. A csoport szlovák […]

kavics
Kék hírek

Kavicsokkal dobálta a 70-nel haladó kocsikat a férfi Tátnál

A férfi zúzott köveket vett magához, majd sétálás közben a 60-70 kilométer/órás sebességgel haladó kocsikat kezdte el dobálni. A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében a közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügyben 2 év – 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki zúzott kővel dobált meg mozgó […]

rendőrségi villogó
Kék hírek

Féltékenységből verte meg barátnőjét

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták, és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 26 éves helybéli férfit. A rendőrségre érkezett bejelentés egy mosonmagyaróvári bántalmazásról. A rendőröknek a sértett nő elmondta, hogy barátjával megszakított minden kapcsolatot, amit a férfi nem tudott elviselni, ezért az éjszakai órákban megjelent a lakásánál, berúgta annak ajtaját, […]

kés
Kék hírek

Késsel fenyegetőzött

A nyomozók felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 61 éves halogyi lakost. Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy soproni illatszerüzletben egy férfi késsel fenyegetőzve próbálja megszerezni a bevételt. A járőrök a helyszínen tetten érték a feltételezett elkövetőt, aki az üzlet kasszájához lépve egy nyolc centiméter pengehosszúságú kést fogott az […]

rendőrségi villogó
GYŐR

Sokba került a légyott

A kapuvári rendőrök rövid időn belül elfogták az illetéktelenül megszerzett autókulcs felhasználásával készpénzt lopó férfit. Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy rábaközi településen lévő szálláshelyen lopás történt. A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy amíg ő alkalmi nőismerősének bérelt szobájában lévő zuhanyzóban tartózkodott, valaki megszerezte a parkolóban álló autójának kulcsait, majd a járműben […]

Embercsempészet ügyében hoztak ítéletet
GYŐR

Életfogytiglant indítványoz az ügyészség az eltűnt villanyszerelők ügyében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja az elkövetőt. Vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A vádirati tényállás szerint a vádlott az építőipari tevékenységével összefüggésben ismerkedett meg mindkét sértettel, akik a vádlotthoz hasonlóan Ausztriában is tevékenykedtek. Mivel a terheltnek anyagi gondjai voltak, de munkálataihoz kotrógépre volt szüksége, […]

GYŐR

Django megint kiszagolta a cigit – videóval!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Hegyeshalomnál mintegy másfél millió forint értékben foglaltak le cigarettát. A pénzügyőrök egy román buszt ellenőriztek Hegyeshalomnál, amikor Django, a NAV kábítószer- és cigarettakereső kutyája az utasok csomagjai között jelzést adott. Django szimata nem csalt, ugyanis az raktérben található kartondobozokból 760 doboz cigarettát és tizenhat liter ismeretlen eredetű alkoholterméket találtak a NAV munkatársai. A […]