KlímaKapu
Gazdaság

Elindul a KlímaKapu program

Elindul Kapuvár klímastratégiája. Helyi klímastratégia kidolgozására, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás megvalósítására nyert közel húszmillió forintos vissza nem térítendő támogatást Kapuvár Város Önkormányzata. A program hivatalos Nyitóeseményt online rendezik, és a programot kísérő logót egy kapuvári diák tervezte. Kapuvár évek óta elkötelezett a klímavédelem iránt: a közel húszmillió forintos uniós támogatással elkészült, 2020–2030 közötti időszakra […]

ittas vezetés
Csorna

Ittasan haladt a forgalommal szemben

Csorna térségében intézkedtek a rendőrök a járművezetővel. A rendőrségre bejelentés érkezett, amely szerint az M85-ös számú főúton egy személygépkocsi a forgalommal szemben, Győr irányába halad. Az egyenruhások rövid időn belül rátaláltak a szabálytalanul közlekedő gépjárműre, annak vezetőjét igazoltatták, majd vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A rendőrök az 52 éves férfit elfogták, és […]

Hamis euróval fizetett egy férfi Győrben
Csorna

Rablás lett a drogvásárlásból Csornán

A csornai nyomozók elfogták a 37 éves győri elkövetőt. Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Csornán, egy Szent István téri házban két férfit dulakodott és egyikük gázspray-vel lefújta haragosát. A helyszínre érkező járőröknek a sértett elmondta, hogy egy ismerőse pénzt kért tőle kölcsön, amit ő át is adott, azonban amikor erről átvételi elismervényt írt látogatója […]

kuka
Csorna

Milyen matricát kell a kukára ragasztani?

Mi a teendő, ha a matricán olvasható méret nem egyezik meg a kukája űrméretével? 2020-ban vezették be térségünkben, hogy a kommunális hulladékgyűjtő edényekre (kukákra) a szolgáltató által kibocsátott QR kódos matricát kellett ragasztani. Ez bizonyította, hogy az ingatlan jogosult a hulladékszállítási szolgáltatás igénybevételére, és hogy mekkora kuka után fizeti a szolgáltatási díjat. Az első évben […]

orvvadászat
Kék hírek

Orvvadászat Rábatamásiban

A rendőrök két férfit fogtak el, akik engedély nélkül lőttek ki egy őzet. A rendőrségre bejelentés érkezett, hogy Rábatamási község külterületéhez tartozó szántóföldön, két férfi kilőtt egy őzet, amelynek tetemét egy gépjárműbe helyezték, és azzal egyikük farádi lakásához hajtottak. A csornai rendőrök a férfi házánál – miközben a vad feldolgozását végezték – tetten érték a […]

Véradás
Rábaköz

Véradás a Rábaközben!

Segítse vérével a koronavírusos betegek gyógyulását! Magyarországon a biztonságos vérellátáshoz napi 1800 véradóra van szükség. Ezen a héten a következő helyszíneken és időpontokban rendeznek véradást a térségünkben: 2021.01.19 16:00 19:00 Rábacsécsény, Multiház Sibrik M. u. 10-12. 2021.01.20 15:00 16:30 Sobor, Kultúrház Kiss u. 1. 2021.01.20 17:00 19:00 Rábaszentandrás, Faluház Vasút u. 5/1. Mint minden héten, […]

Internet
Gazdaság

Tíz rábaközi település kapcsolódott be a világhálóba

Az Európai Unió támogatásával szélessávú internetszolgáltatást biztosító hálózatot építettek ki. Az Európai Unió Digitális Menetrendje alapján Magyarország kormánya célul tűzte ki, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban elérhető legyen a minimum 30 Mbps sávszélességű internetkapcsolat. A cél elérése érdekében a Széchenyi 2020 program keretében kiírásra került a GINOP-3.4.1-15 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat. Az elnyert […]

Csorna termál
Csorna

Csorna 2,229 milliárd forintot kap termál fejlesztésre

Közzétette a Kisfaludy program nyerteseinek listáját a Magyar Turisztikai Ügynökség. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) oldalán található közel 200 oldalas dokumentum az állami szervezet összes tavalyi pénzosztását felsorolja. Azt, hogy a tavaly elnyert állami támogatások kedvezményezettjeinek köre bővült, csak onnan lehet tudni, hogy a nyerteseket felsoroló, nemrég még 173 oldalas dokumentum 181 oldalasra bővült. Ennek […]