Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Autistaház nyílik Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az anyagiak előteremtéséből oroszlánrészt vállalt a Rotary Klub. A csoport több jótékonysági rendezvényének bevételét a sérültek nappali foglalkoztatójának kialakítására ajánlotta fel, így mintegy 5 millió forinttal járult hozzá a felújításhoz – mondta Jakusch Tibor elnök.

Az autizmus világnapját negyedik éve tartják az ENSZ kezdeményezésére, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira. Azon a napon a világ számos nagyvárosában, és Magyarországon is sok helyen kék fénnyel világítanak meg egy-egy emblematikus középületet.

A Ragyogjon kékben akció célja felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre.

A megnyitó estéjén a mosonmagyaróvári autistaházat is kékbe burkolják, s az ünnepség után a résztvevők kék szalaggal a kabátjukon tesznek sétát a városban, jelezve az autisták iránti elkötelezettségüket.

(MTI)