Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Borlovagok Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ezen belül működő Győri Legátus pedig tavasszal önállósult Tagai István első legát irányításával. Tavaly már részt vettek tagjai az első gasztronómiai és borfesztivál pompájának emelésében, így természetes, hogy az idén is erre készülnek. A szervezetben városvezetők, a gazdasági, a kulturális, a hivatali élet számos képviselője tevékenykedik a kulturált ünnepek, kulturált borfogyasztás terjesztéséért, karitatív szellemben és barátságban. Az idei program megnyitó ünnepségét augusztus 27-én 17 óra 30-tól látványos felvonulással teszik színesebbé.
Erre társ lovagrendeket is hívtak. Eljön a somlói, és a Szent László borlovagrend, valamint a Magyar Pálinkarend. 18 órakor a Dunakapu téren a lovagok közül lép majd színpadra Borkai Zsolt polgármester, a rend tagja, hogy megnyitó beszédet mondjon.
Augusztus 29-én délután 14.00 órától a rend avatóünnepére pedig az ország minden részéből, sőt a határokon túlról is érkeznek európai borlovagok. Mazsorettek, fúvószenekar és lovas huszárok felvezetésével több, mint százan vonulnak majd végig Győr Belvárosán a Bencés templomban tartandó szertartásra. A győri legátus a hazánkban legkisebb, a pannonhalmi borvidék felkarolására vállalkozott.
Karitatív munkájukat a következő jelmondat szellemében végzik: „Csak ha az irigységen úrrá lettél, és másokért fáradozni kezdtél, akkor leszel igaz lovaggá” Az Európai Borlovagrend tagjai minden december 22-én az ország több mint 100 szociális otthonában, egy időben bort ajándékoznak azért, hogy az ott élők karácsonyi ünnepét szebbé tegyék. A 700 éves megalakulását ünneplő Pálos rendnek tavaly nagyon jelentős összeget gyűjtöttek. Oktatási intézményeknek, öregotthonoknak gyűjtöttek a tagok. A mostani gasztronómiai és borfesztiválon, szombaton 400 ezer forintos adományt adnak át a győri Anya-, Csecsemő és Gyermekotthonnak, 100 ezer forintot pedig egy bajba jutott családnak. Erre Sike Tamás egri borász – a rend tagja – Lélek néven 500 palack borát ajánlotta fel, amelyet a győri rendtagok megvásároltak. Az adományt a fesztiválzáró Bonnie Tyler koncert előtt adják át a Duna-kapu téren felállított színpadon.

Tagai Istvánnal Kárpát Zsolt beszélgetett.