Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Élhető holnapért harcol a NYME két tudósa

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Prof. Dr. Mátyás Csaba az MTA rendes tagja, „Klímaváltozás és erdei ökoszisztémák – evolúció-ökológiai megközelítésben” címmel, amíg Prof. Dr. Neményi Miklós az MTA levelezős tagja „A biorendszer mérnökök szerepe az agrárium fejlődésében címmel tartott előadást.

 

 

A két székfoglaló előadásban közös pontot jelentett az is, hogy témáik szorosan kapcsolódnak az egyetem által nemrég elnyert TÁMOP projekthez, melynek címe „Az erdő- és mezőgazdálkodás, valamint a megújuló energiaforrás technológiák és a klímaváltozás”. A kutatásokat – bár különböző területekről van szó, összekapcsolja az is, hogy környezetünk és benne az ember jövőjére fókuszálnak.