Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Fa őrzi a győri jogászképzés egyik alpítójának emlékét

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emlékfát ültettek a győri jogászképzés alapító személyiségének tiszteletére a Széchenyi István Egyetem jogi karának udvarán. 

Dr. Szalay Gyula, a győri jogászképzés egyik alapítója életének 78. évében váratlanul hunyt el. Oktatói pályafutását 1978-ban kezdte a Széchenyi István Egyetem jogelődjénél, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A kilencvenes évek elejétől aktív szereplője volt a felsőoktatási intézmény egyetemmé válásának előkészítésében. Az 1995-ben létrejött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Széchenyi István Főiskola közös alapítású Oktatási Intézete, amelynek indulásakor igazgatóhelyettesként, majd igazgatóként vett részt a győri jogtudományi képzés megalapozásában. Dr. Szalay Gyula életútjának, életművének meghatározó értéke a győri jogászképzés megvalósítása, kiteljesítése, szellemiségének gyarapítása, áll az egyetem közleményében. 

Az intézmény a Magyar Országgyűlés döntése szerint 2002. január 1-jétől egyetemként működik, s az első oktatási rektorhelyetteseként dr. Szalay Gyulának meghatározó szerepe volt az egyetem oktatási rendszerének átalakításában. Oktatói munkáját ezen időszak alatt is folytatta, 2001-től tanszékvezetőként irányította a Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék munkáját. 2006 és 2013 között a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar első dékánjaként hasznosította oktatásszervezési tapasztalatait. Számos szakmai és közéleti elismerés birtokosa, így a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Széchenyi István Egyetem közösségének legmagasabb elismerését, a Pro Universitate díjat is megkapta. Győri közéleti tevékenységét Győr Megyei Jogú Város Pro Urbe díjjal ismerte el. Sportszervezői tevékenysége a lovassporthoz köti, 2008-ban a Fogathajtásért arany emlékérmet vehette át.

A megemlékezés végén a családtagok, munkatársak, barátok rótták le tiszteletüket a virágok elhelyezésével, majd ültettek emlékfát a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar udvarán. Prof. dr. Smuk Péter dékán azt kívánta, hogy nőjön minél nagyobbra ez a fa, és árnyat adó koronája alatt gyarapodjon tovább a győri jogászképzés.