Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Felújítást kezdődik a Szent Imre úton

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felújítják a Szent Imre út Mónus Illés u. és Vasvári Pál utca közötti szakaszát. A munka szerdán kezdődik és várhatóan szeptember közepéig tart.

Az önkormányzat közleménye szerint a felújítás során az útpálya és a parkolók meglévő aszfalt kopórétegét lemarják, újra aszfaltozzák, ahol pedig szükséges, a teljes pályaszerkezetet kicserélik szegélyekkel együtt. Az itt található buszmegállók szintén megújulnak a mintegy 70 millió forintos fejlesztés ideje alatt. A munkálatok szerdán kezdődnek és várhatóan szeptember végéig tartanak.