Győr

Kopasz Bálint tökéletes évet zárt

Győrben kezdte meg a felkészülést az olimpiai szezonra Kopasz Bálint. Az idei év legjobb férfi kajakosa a királykategória világbajnokaként is a lehető legnagyobb alázattal áll neki minden nap minden edzésnek, hiszen pontosan tudja, hogy ez a siker alapja. Az ötkarikás játékok legnagyobb kihívása ugyanakkor minden sportolónak az a hőség lesz, amit eddig még nem tudtak […]

Hét aranyat nyertek a kajakosok
Győr

Sikeresen zárt a kenus csapat

Továbbra is uralja a női kenus mezőnyét a Graboplast Győr. Az idén a világ legjobbjainak tartott kanadai párost is legyőző Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső csak azért nem hozta el az összes aranyat a magyar bajnokságtól, mert Kincsőt korai rajt miatt a sprint távon kizárták. A páros bizakodva várja az augusztusi szegedi világbajnoskágot.

Rangsoroló és tájékoztató verseny
Győr

Rangsoroló és tájékoztató verseny

Megkezdődött a versenyszezon a kajak-kenu gyorsasági szakágában. Az év első megmérettetése mindig az úgynevezett rangsoroló és tájékoztató verseny, ahol először húzta magára a Graboplast Győr szerelését Kopasz Bálint, aki idén is elsősorban az egyéni számokban érhet el értékes eredményeket.

Díjazták a legjobb kajak-kenusokat
Győr

Díjazták a legjobb kajak-kenusokat

Egy tucat nemzetközi versenyen szerzett éremmel és több mint 30 magyar bajnoki címmel zárta az évet a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenus szakosztálya. A kiváló eredményeket elérő sportolókat díjazták szerdán a Richter Teremben. A gálán elhangzott, hogy az egyesület már a jövő évre is nagy terveket szövöget.

Pálla Balázs az Ifi Olimpián
Győr

Pálla Balázs az Ifi Olimpián

Győri versenyző is indul az Ifjúsági Olimpián. Pálla Balázs a kenusok mezőnyében jutott ki a hat európai hely egyikén. Még a kiutazásuk előtt pillantottunk bele az egyik edzésükbe.

Évadzáró regionális verseny
Győr

Évadzáró regionális verseny

Sikeres évet zártak a Graboplast Győr kajakosai és kenusai, az egyesület idén is megnyerte a szakosztályok közötti pontversenyt. A szezon utolsó versenyén hazai pályán szálltak vízre a sportolók, az évadzáró családi napon az újoncok is átesetek a tűzkeresztségen.

63 érem a Vidékbajnokságról
Győr

63 érem a Vidékbajnokságról

Nagyszerűen szerepeltek a Graboplast Győr kajakosai és kenusai az idei Vidék Bajnokságon. Fadd Domboriban összesen 63 érmet, köztük 24 aranyérmet szereztek az ifjú sportolók. Több versenyszámban azo, akik döntőbe jutottak ezzel az eredménnyel kivívták a jogot arra is, hogy az adott versenyszámban induljanak az idei magyar bajnokságon is.

Három aranyat hoztak Belgrádból
Győr

Három aranyat hoztak Belgrádból

Kimagaslóan szerepeltek a Graboplast Győr versenyzői a hétvégi belgrádi gyorsasági Európa-bajnokságon. A női kenuban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső két aranyérmet is szerzett párosban, és Virág emellett egy bronzéremet is gyűjtött C1 200 méteren. A magyar férfi kajakoscsapat egy aranyérmet szerzett, abban a győrieknek tevékeny szerepük volt, hiszen a páros elsősorban itt a Mosoni-Dunán készült, Mozgi Milán mellett pedig a […]

Győri sikerek a válogatón
Győr

Győri sikerek a válogatón

Várakozáson felül szerepeltek a Graboplast Győr kajakosai és kenusai a szegedi felnőtt és U23-as felmérőn. A versenyzők itt vívhatták ki a belgárdi Európa-bajnokság indulási jogát, illetve mindazok, akik a korosztályos EB és VB szereplésben bíztak, nekik is itt kellett jól teljesíteni. Bár a hétvége elsősorban a szülése után visszatérő és fölényes győzelmeket arató Kozák Danutáról […]

Átadták a Graboplast új gyárát
Gazdaság

Négy százalékkal növelte árbevételét tavaly a Graboplast

Négy százalékkal, közel 19 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly 2016-hoz képest a padlóburkolatokat gyártó, győri székhelyű Graboplast Zrt. – tájékoztatta a társaság az MTI-t.     A vállalat éves EBITDA-ja (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) több mint 1,7 milliárd forint volt 2017-ben, ami nyolc százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva. A cég árbevételének több mint […]