Házkutatáson bukott le a kemény drogot áruló tatabányai díler

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megyei főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben indítványt tett a letartóztatás meghosszabbítására.

Dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője részletezte az indítvány tartalmát. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019-ben Tatabányán marihuánát és amfetamint értékesített több fogyasztónak.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói korábban más ügyben, lopás miatt tartottak házkutatást a díler tatabányai lakásában. Ekkor közel 100 gramm értékesítési célzattal tárolt, jelentős mennyiségnek számító amfetamint találtak, amelyet le is foglaltak a nyomozók.

Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2020. április 9-én rendelte el. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának további két hónappal történő meghosszabbítását, tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye. Az ügyészi indítványról a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított kihallgatását követően, telekommunikációs eszköz alkalmazásával megtartott ülésen fog dönteni.

Forrás: police.hu