Kezdőlap KÉK HÍREK

Kábítószergyanús anyag

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a sofőrt.

A járőrök Sopronban, az Ógabona téren ellenőrizték egy – a kijárási korlátozás időtartama alatt – az Újteleki utca felől, a Széchenyi tér irányába közlekedő személygépkocsi vezetőjét 2020. december 11-én 4 óra 50 perckor. Az intézkedés során az egyenruhások felfigyeltek az autóban érezhető jellegzetes marihuána illatra, ezért a rendőrök átvizsgálták a járművet, amelynek eredményeként a sofőr táskájában – egy dobozban – kábítószergyanús cigarettákat találtak.

A járőrök a 32 éves soproni lakost elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a nő lakóhelyén lefolytatott kutatás során további kábítószergyanús anyagot találtak, ezért őt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu