Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kara Ákos a bérkompenzációról beszélt a Parlamentben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kara Ákos győri országgyűlési képviselő kedden a Parlamentben a bérkompenzáció tervezetéről beszélt. Elmondta: a rendszer célja, hogy minél több munkáltató teljesíthesse az elvárt béremelést. Szerinte a törvénymódosítás a versenyszférában 25-30 ezer vállalkozást is érinthet, és adott esetben több mint 400 ezer ember számára jelenthet konkrét segítséget. Az a cél, hogy az adóváltoztatások következtében a munkavállalók ne járjanak rosszabbul. Kiemelte, hogy a bérkompenzációra 21 milliárd forint áll majd rendelkezésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban, így összesen 178 milliárd forintot fordítanak majd bérkompenzációra. A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja a javaslatot, de módosító indítványokat tesznek majd.