Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Katasztrófa védelmi vetélkedő Sáráspusztán

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az atom ikonját rakják ki a gyerekek itt, amint látható a 9 kockából álló ábra elkészítése nem volt egyszerű. Felsorakoztak a poroltók is, majd miután mindenki felvette a védőruhát, ezt a tüzet kellett eloltani. A szakemberek arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy minden esetben megfelelő öltözet legyen a gyerekeken. A játék során azt is szimulálták, hogy a füstben, amikor nem lehet látni semmit rádiós irányítással hogy lehet eljutni az egyik pontból a másikba. A rendezvény célja, hogy már fiatalkorban felkészítsék a gyerekeket arra, hogy katasztrófa esetén ne pánikszerűen, hanem fegyelmezetten és szakszerűen tudjanak cselekedni.

Sallai Péter hozzátette: Az az iskola amelyik már ide a megyei versenyre eljutott bizonyította rátermettségét. A legjobbak az országos döntőbe jutnak tovább, ahol más megyék csapataival mérkőzhetnek meg.