Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Kerékpártúra az országhatár mentén

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Posta 2017-ben ünnepli önállóvá válásának 150. évfordulóját. Az évforduló jegyében nagyszabású, Kerékpártúra az országhatár mentén elnevezésű sportprogramot szervez.

A program célja több mint 1800 km megtétele minél jobban megközelítve az országhatárt, biztonságos, kerékpározásra alkalmas útviszonyok mellett, kb. 50km/nap szakaszokban, váltó kerékpározással, minél több résztvevő megmozgatásával. A túra nagyságrendileg 150 napot vesz igénybe, tekintettel arra, hogy a távok teljesítésére hétvégente kerül sor. A kiindulási pont Budapest, majd az óramutató járásával ellentétes irányban kerüli meg Magyarországot, és végül Budapestre érkezik vissza.

bicikli

A kerékpáros esemény Győr – Mosonmagyaróvár szakasza Dunaszeg településen is áthalad. Erre 2017. május 20-án kerül sor. A kerékpártúra nyilvános, ahhoz az érintett településekről, vonzáskörzetükből is bárki csatlakozhat, bárki, aki szeret kerékpározni, s szeretne részese lenni az ünnepi sporteseménynek. Az esemény regisztrált résztvevői rendezvény-logóval ellátott pólót kapnak ajándékba.