Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Kerékpárút épül Tata és Baj között

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött a Tatát és Bajt összekötő kerékpárút építése. Az út nyomvonalán korszerűsítik a vízvezetékeket és a közvilágítást, illetve megoldják a csapadékvíz elvezetését is.

Michl József (Fidesz-KDNP) elmondta, a tatai kerékpáros úthálózat következő része 286 forint uniós támogatásból valósul meg. A tervek szerint az itt élők szeptemberi iskolakezdésre vehetik birtokba a 1260 méteres útszakaszt.
A most épülő kerékpárúttal Szomód, Vértesszőlős és Dunaalmás után már a negyedik szomszédos település is elérhető lesz Tatáról biciklivel. A nyomvonal biztonságos közlekedési lehetőséget nyújt a tóvárosi vasútállomásig a helyieknek – ismertette a polgármester.
Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében az elmúlt években közel ötven kilométernyi kerékpárút épült. Tatabányán az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba.
A megyeszékhelyről kerékpárral el lehet jutni Oroszlányba, majd a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese felé, ahol 1,6 milliárd forintos fejlesztés zajlik. Tatabányáról Tatán át pedig Dunaalmásig vezet útvonal, mely csatlakozik az Eurovelo 6 nemzetközi hálózathoz.

Forrás: tata.hu