Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kezdeményezés a Rábáért

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindennek oka az, hogy a Rába magyarországi szakasza 104 kilométeren érintetlen, és a folyó alatt 7000 négyzetkilométernyi, jelentõs értékû édesvízi kincs található, ezek védelme pedig kiemelt feladat. A másik indok, hogy az Európai Unió Víz Keretirányelve elõírta: mindet tagországnak el kell készítenie a vízgyûjtõ gazdálkodási terveket az összes folyóról. A vizek állapotán 2015-ig kell javítani. A program céljai közé tartozik az is, hogy az emberekben környezetóvó szemlélet alakuljon ki. A húsz hónapos program költsége 3,5 millió forint, ám ezt a pénzt kiadványokra, kapcsolattartásra költenék, ugyanis a munkálatokat önkéntesekkel szeretnék elvégeztetni.