Győr

Gyirmóton is elkezdődött a munka

Újra edzésben a Gyirmót labdarúgócsapata. Az együttesnél március közepe óta nem edzettek közösen a játékosok a koronavírus fertőzés miatt. Ebben az időszakban otthoni, saját személyre szabott edzésterv alapján tudtak készülni, ami azonban kimerült a futásban és az egyéb erősítésekben. A labdarúgóknak 3 héten keresztül, heti 3 alkalommal vezényel tréningeket a Csertői Aurél vezette szakmai stáb. […]

Gazdaság

Durva visszaesés a fizetőképességben

Térségünket viselte meg a legjobban a koronavírus járvány okozta válság: a legnagyobb mértékben a Nyugat-Dunántúlon élők pénzügyi helyzete romlott, a régióban a regionális fizetőképességi index értéke 2020 áprilisában 46 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest – ez derült ki a GKI gazdaságkutató intézet adataiból. A felmérés szerint ennek az az oka, hogy ebben a térségben […]

Győr

Olaszország és Spanyolország nyit, de óvatosan!-nemzetközi sajtófigyelés

Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt, miután a római kormány szombat hajnalban kiadta a határozatát. A határozat értelmében, a júniusi nyitást követően, az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárainak az Olaszországba való belépés után karanténba sem kell vonulniuk, és nem kell igazolniuk, hogy mentesek a koronavírustól. De más […]

koronavírus teszt
Hazánk

Nyolcan haltak meg és 3771-re nőtt a fertőzöttek száma

Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Ezzel 499 főre emelkedett az elhunytak száma, 1836-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1436 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak […]

Pszichiáter
Győr

Pszichiáter szemmel

A karantén negatív pszichés hatásai egyértelműek: például a stressz, zavartság, harag, frusztráció, vagy akár unalom és pénzügyi veszteség. Sokaknál tapasztalható volt a felsoroltak minimum egyike, ha többsége nem is.  

koronavírus teszt
Hazánk

Öten haltak meg és 3756-ra nőtt a fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma, 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1554 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a […]

játszótér
Győr

Útmutató a játszóterek használatához

Mikor és hogyan menjünk játszótérre? Mire figyeljünk? Kell-e maszkot viselni a szülőknek vagy a gyermekeknek? Ilyen és más hasonló kérdésekre kaphatunk választ a Nemzeti Népegészségügyi Központ játszótér használatáról szóló útmutatójában. Ismert, hogy kijárási korlátozás feloldásával játszóterek is megnyitottak, ezek ugyan szabad terek, de itt is fontos a szociális védőtávolság és az alapvető higiéniai szabályok betartása. Emellett az […]

Koronavírus
Hazánk

Négyen haltak meg és 3741-re nőtt a fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3741 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 486 főre emelkedett az elhunytak száma, 1690-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1565 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti.   […]

Gazdaság

Megérezték a megyei vállalatok a vírust

A koronavírusos időszakban sem állt meg a munka a kapuvári Cserpes Sajtműhelyben. Ennek a cégnek a dolgozói is kitartóan állták a sarat, csökkentett munkaidőben, és a megszokottnál nagyobb mértékű fertőtlenítéssel zajlott a munka az elmúlt két és fél hónapban. Azonban mint ahogy számos üzem, úgy a tejtermékek előállításával foglalkozó 25 éves vállalat is megérezte a […]

Győr

Csökkent az aktív koronavírusos betegek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3713 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg. Ezzel 482 főre emelkedett az elhunytak száma, 1655-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1576 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 49%-a […]