Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Levente kezelésére is összegyűlt a 700 millió forint!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Rövid időn belül két, súlyos betegségben szenvedő kisfiú életmentő kezelésére sikerült adakozással összegyűjteni a hatalmas összeget.Korábban mi is beszámoltunk Zente sikertörténetéről, most szerencsére Levente előtt is megnyílt a gyógyulás felé vezető út.

Akárcsak Zentéért, Leventéért is megmozdult az egész ország, de az idő szorításában nagyon úgy tűnt, hogy másodszor nem sikerülhet, ugyanis csak két éves korig adható be a gyógyszer, és vészesen közeleg az a bizonyos szülinap. De szerencsére másodszor is megtörtént a csoda, és ismét a Mészáros csoport tette meg a végső lépést.


Az ATV Híradó megkeresésére a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina közölte, hogy a tegnapi nap elutaltak 120 millió forintot, amellyel az SMA-ban szenvedő Levente kezelését támogatják – számolt be róla az Origo.

A Mészáros-csoport elmondta, hogy 120 milliót átutaltak, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, melynek eredményeként további 200 millió összejött. „A Duna Aszfalt további 100 millió Ft-tal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió Ft-tal járultak hozzá a kisfiú gyógyulásához„ – közölte Dr. Tóth Krisztina kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, melynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyerek is „esélyt kapott a teljes értékű életre”.

Levente édesanyja a Facebook-oldalon tegnap este azt írta: 495 millió forint + 70.962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a Mészáros-csoport és a nagyvállalkozók utalásával összejött a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

A hírt levente édesanyja is megerősítette a Facebookon:

Levente – SMA 2

18 órája ·

Kedves Mindenki, aki velünk együtt küzdött a célunkért!

Összegyűlt Levente gyógykezelésére a 700 millió forint, mely támogatásért nagyon hálásak vagyunk. Nem találunk szavakat erre a csodára! Angyalok vagytok mind, egytől-egyig!
KÖSZÖNJÜK! ❤
Az összefogás csodákra képes, szó szerint megmozdult az ország és a nagyvilág Levente Lépteiért! Kérjük ezután is viseljétek szíveteken a segítségre szorulók sorsát, támogassátok őket lehetőségeitekhez képest. Tettük ezt mi is eddig és tenni fogjuk ezután is.
Segítsünk egymáson! Gyakran már a segítő szándék is erőt ad annak, aki egy nagy célért küzd – főleg ha a gyermekéről van szó!
Levente sorstársainak szüleit kérjük, hogy juttassanak el hozzánk egy-egy fényképet, az elérhetőségeiket és megosztjuk az oldalon – ezzel megpróbálunk segíteni a támogatók felkutatásában.
Kérünk mindenkit, hogy segítsétek a többi beteg kisgyermek életét is adományaitokkal jobbá, szebbé tenni. Igyekszünk minden üzenetre, kérdésre válaszolni a napokban, türelmeteket kérjük. Az eddig meghirdetett, megszervezett sütinapok, kávéadományok, civil licitek, gyűjtések eredményeivel -amennyiben úgy gondoljátok-Levente rehabilitációját támogathatjátok az Összefogás Levente Lépteiért alapítványon keresztül.
Kérjük, hogy új rendezvényt, gyűjtést, licitet Levente számára ne indítsatok! Szülőként továbbra is szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy álmunk megvalósulhasson, láthassuk Levente Lépteit és teljes életet élhessen.
Levente életét az érdeklődők továbbra is nyomon követhetik majd az oldalán keresztül, beszámolunk a gyógykezelés fejleményeiről, Levente első Lépteiről.???

Forrás: Origo, Levente lépteiért