Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

NBI-es csapata lesz a városnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere hangsúlyozta, fontos, hogy a város áldozzon egy csapatra, akik összehozzák a fiatalokat, szurkolótábor alakul, és a közönség minden győztes meccs után büszke lehet a csapatára.  Az NBI-ben szereplő felnőtt csapat mögött a megújult klub utánpótlásának alapját azok a gyerekek adják majd, akik az idei tanévtől a Győri Audi ETO és az önkormányzat együttműködésének eredményeként megkezdték a sportág megalapozását a városban. Jelenleg négy korosztályban több mint száz gyermek kézilabdázik, amely létszámot az új klub mindenképpen növelni szeretné. A csapat az új mosonmagyaróvári sportcsarnok megépüléséig várhatóan Mosonszolnokon játssza hazai mérkőzéseit. Működésének pénzügyi hátterét egyrészt az önkormányzat biztosítja, másrészt a helyi vállalkozói szféra, akik közül névadó szponzorunk a Duna Takarék Bank Zrt., a Top Feed & Cargo Hungary Zrt., az Aqua Kft., a Szabó és társa belsőépítészeti Kft., és az SMR cég. Dr. Tenk Gábor, a klub elnöke elmondta, az önkormányzattal együtt bínak abban, hogy amint székhelyet vált a csapat, még több helyi vállalkozás támogatja majd a helyi kézilabdát.