Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Unokák és Nagyszülők koncertsorozat részeként Fülepi Márk Vuk című művének ősbemutatója lesz október 1-jén délelőtt 10:00 órától, Paul Marsovszky vezényletével a margitszigeti Kristály Színtérben.

A mintegy 45 perces zeneművet Fekete István Vuk című regénye ihlette és hangulatában igyekszik illusztrálni a cselekményt. A szerző célja, hogy a történetet instrumentális előadásban adja vissza. Narrátorként Székely Edit, zenepedagógus és fuvolaművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar társulatának tagja közreműködik majd.

A szimfonikusok Bölcskén kamarazenei koncerttel köszöntik a zene világnapját. A Szent András Kastélyban Mozart Egy kis éji zene, Johann Christian Bach Sinfonia Concertante és Mozart B-dúr szimfónia című műve csendül fel Farkas Róbert vezető karmester dirigálásával.

A kamarakoncertre előzetes regisztráció szükséges az info@szentandraskastely.hu címen.

/Nyitókép: mavzenekar.hu/