Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Öt polgármesterjelöltre szavazhatnak Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétfő délután 4 óráig adhatták le az ajánlásokat a Helyi Választási Irodába az októberi önkormányzati választáson indulni kívánó polgármester-, illetve képviselő-jelöltek. Mosonmagyaróváron öt polgármester-jelöltet vettek nyilvántartásba, míg a tíz egyéni választókerületben összesen ötvennégy képviselő-jelöltre lehet majd voksolni – írja a mosonvarmegye.net.

Mosonmagyaróváron a polgármester-jelöltséghez háromszáz választópolgár ajánlása volt szükséges, míg az egyes választókerületekben az ott élő választópolgárok számától függően huszonnégy és harmincegy közötti aláírást kellett összeszedniük a képviselő-jelölteknek.

A helyi választási bizottság sorsolással döntött a jelöltek sorrendjéről a szavazólapokon.

Eszerint a polgármester-jelöltek az alábbi sorrendben szerepelnek majd a lapon:

Szabó Miklós (MPKE)

Ábrahám Tivadar (DK-MSZP)

Dr. Árvay István (Fidesz-KDNP)

Jávor Miklós (Jobbik)

Goda Bálint (LMP)

Az egyéni választókerületekben a következő képviselő-jelöltekre szavazhatnak majd a mosonmagyaróváriak.

  1. számú választókerület:

Balázs Endre (Jobbik)

Keszeiné Siklósi Zsuzsanna (Fidesz-KDNP)

Kálmán András (LMP)

Lendvai László (MPKE)

Bogyai Zsolt (DK-MSZP)

  1. számú választókerület:

Szabó Miklós (MPKE)

Bíró István (DK-MSZP)

Némedi Jánosné (LMP)

Légler András (Mi Hazánk)

Balázs Tibor (Jobbik)

Kránitz Péter (Fidesz-KDNP)

  1. számú választókerület:

Pintér Alexandra (Jobbik)

Szendrei-Kisné Orosz Judit (LMP)

Ábrahám Tivadar (DK-MSZP)

Németh Sándor (Fidesz-KDNP)

  1. számú választókerület:

Kovács Mihályné (LMP)

Szabó Balázs (DK-MSZP)

Jávor Miklós (Jobbik)

Franek József (független)

Hanacsek János (MPKE)

Dr. Iváncsics János (Fidesz-KDNP)

  1. számú választókerület:

Redeczki Gábor (Jobbik)

Luksa Attila (MPKE)

Staár Katalin (Fidesz-KDNP)

Augusztin Ferenc (DK-MSZP)

Goda Bálint (LMP)

  1. számú választókerület:

Laposa Miklós (Jobbik)

Nyitrai József (Fidesz-KDNP)

Némedi Sándor (LMP)

Huszár János (MPKE)

Gnám Károly (DK-MSZP)

  1. számú választókerület:

Muráncsik László (Fidesz-KDNP)

Jankó Gábor (MPKE)

Élő Károly (DK-MSZP)

Pardavi Tibor (LMP)

Rode Attila (Jobbik)

Tőkei Gábor (Mi Hazánk)

  1. számú választókerület:

Balogh János (LMP)

Pozsgai Jánosné (DK-MSZP)

Dr. Nemes-Nagyné Dudás Veronika (MPKE)

Pausits István (Fidesz-KDNP)

Fekete Balázs (Jobbik)

  1. számú választókerület:

Rémiás Tibor (MPKE)

Horváth Zsuzsanna (LMP)

Valiczkó Imréné (Jobbik)

Dr. Frauhammer Csaba (Fidesz-KDNP)

Lengyelné Szável Zsuzsanna (DK-MSZP)

  1. számú választókerület:

Kránitz László (Fidesz-KDNP)

Pongrátz Sándor (Jobbik)

Dömös László (DK-MSZP)

Palotás Zsuzsanna (független)

Kovács Mihály (LMP)

Pacsmárné Lénárt Anna (Mi Hazánk)

Harmath Mária (MPKE)

 

Kompenzációs listát összesen öt jelölő szervezet (Fidesz-KDNP, LMP, DK-MSZP, Jobbik, MPKE) állított Mosonmagyaróváron.