Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ritka esetet rögzítettek, importált sértéshúsban és gyümölcsben mutatták ki a vírust. A kis mértékű koronavírus-pozitivitást mutató sértéshúst és gyümölcsöt Peking Xincheng kerületében találták.

Egy áruházban bukkantak fel a fertőzött élelmiszerek

A magyar portálok Dobson Szabolcs szakgyógyszerész által működtetett Facebook oldalról értesültek a rendkívüli esetről. Mint írja, a Global Times nevű angol nyelvű állami kínai lap információi szerint az áruházi dolgozókat az esetet követően azonnal letesztelték. Ezek eredménye negatív lett a beszámoló szerint.

Az élelmiszerekkel való terjedésre alacsony a kockázat

Az árucikkek között volt sertéshús, sárkányszem gyümölcs, sárkány- vagy más néven kaktuszgyümölcs, navel narancs és kivi, mindegyik tengerentúli importból, de, hogy honnan, azt a cikk nem közli. A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, számos mintavétellel, a hús polcokról való levételével, az üzlet átmeneti bezárásával. A szakértők szerint a járvány élelmiszerekkel való terjedésének kockázata alacsony – írja Facebook oldalán a gyógyszerész.

 

Kép: pixabay.com