Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Shell Eco-marathon – A győri egyetem csapata a nemzetközi energiatakarékossági versenyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A SZEnergy Team az általuk épített járművel napelemes, városi kategóriában versenyez. A győri egyetem hallgatói már többször is bizonyítottak. Első megmérettetésükön, 2008-ban a dél-franciaországi Nogaroban rendezett versenyen egyből megnyerték a napelemes kategóriát, majd a 2009 és 2010-ben rendezett németországi versenyen megvédték címüket. A 2011-es, szintén németországi versenyről a csapat „team spirit” díjjal érkezett haza.

 

 

Az idei év számos változást hozott. A verseny helyszíne átkerült Hollandiába, Rotterdamba. Különlegesség, hogy a pálya a belvárosban lesz. A csapatoknak nem csak a megváltozott feltételekhez és időjárási viszonyokhoz kell alkalmazkodniuk, de az új versenyszabályzatnak is eleget kell tenniük. Az eddigi évekhez képest a győrieknek is jelentős átalakításokat kellett elvégezniük járművükön.

 

 

A csapat az idei megmérettetésre a legújabb járművükkel, a SZEvolutionnal indul. Az autó még 2010-ben épült, ám azóta folyamatos fejlesztés alatt állt. Ennek köszönhetően egy kiforrott, tesztelt és bevált konstrukcióval állhatnak idén rajthoz. A legfontosabb változások közé tartozik, hogy az autót egy teljesen új, saját fejlesztésű elektronikával látták el, s a jármű képes a nap energiájának lehető legnagyobb részét hasznosítani. Beépítettek egy telemetria rendszert is, mely lehetővé teszi az autó fontos paramétereinek megfigyelését a boxból. A csapat változtatott a jármű karosszériáján, s apróbb módosításokat végeztek a kisebb légellenállás érdekében is. Mivel a verseny helyszínén változékony az időjárás, ezért az idei évtől a szervezők kötelezővé tették a járművek felszerelését ablaktörlővel, páramentesítő rendszerrel.

 

 

– Csapatunk gőzerővel készül a rotterdami versenyre. Reményeink szerint kedvezni fog az időjárás, és az idei fejlesztéseink meghozzák munkánk gyümölcsét. A csapat azonban jóval előretekintőbb a mostani kihívásnál. Mivel idén a Shell Eco-marathonon utoljára hirdették meg a napelemes kategóriát, ezért jövőre csapatunk kategóriaváltásra kényszerül. Elképzeléseink szerint a tisztán elektromos járművek mezőnyében folytatjuk a versenyzést. Nem titkolt szándékunk az idei versenyen a következő évek ellenfeleinek feltérképezése – mondta el Pup Dániel, a csapat egyik szakmai vezetője, menedzsere.