Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Digitálisan felújított formában tér vissza csütörtöktől a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb filmje, a Szerelem első vérig, amelyet Budapesten a Cinema MOM, a Pólus, Corvin, Toldi és a Sugár Mozi vetít, országszerte pedig több art moziban lesz látható.
A Szerelem első vérig, a "magyar Házibuli" szélsőséges érzelmeket és tabutémákat megörökítő tini-melodráma, amely a vagány, durcásképű szaxofonos fiú és egy ártatlan szőke lány első, esetlen és megható szerelmi kapcsolatát mutatja be – olvasható a tájékoztatóban.

Mint írják, Dobray György és Horváth Péter amatőr főszereplőkkel forgatott kultfilmjét több mint egymillió néző látta a nyolcvanas évek közepén, a film sikere még az alkotókat is meglepte. A Szerelem első vérig meg tudta szólítani a fiatalokat, a tinik úgy érezték, végre valaki nekik, róluk beszél. A film érzelmes, lírai zenéjét Dés László szerezte, a főcímdalát Demjén Ferenc énekelte és a dal heteken keresztül vezette a toplistát, az év slágere lett.

Később két további folytatása is készült, ám egyik sem lett olyan sikeres, mint az első rész. A film teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak együttműködésében valósult meg.