Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Tanulmány út a Duna-Gerecsénél

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A programok indító napján tartott rendezvényen Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke és Magyarics Gábor ügyvezető köszöntötték a résztvevőket és mutatták be a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. tevékenységét. Popovics György, mint a térségi TDM szervezet létrehozásának kezdeményezője elmondta, 2011-ben sikeresen összefogva a megyében már működő TDM szervezeteket megalakult a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. és 2012-ben a Regionális Operatív Program keretében több mint 100.000.0000 forint támogatáshoz sikerült jutnia a szervezetnek. A térségi szervezet által kihasználható források szépen kiegészítik a helyi TDM Szervezetek pályázatait. Mindenképpen kiemelendő a Tata Város és a Komárom Város Önkormányzatának anyagi és szakmai támogatása valamint együttműködése a projekt megvalósításában. 
Magyarics Gábor hangsúlyozta, hogy a jelenleg futó pályázat a Duna-Gerecse Nonprofit Kft, mint térségi TDM szervezet szakmai tevékenységének megalapozására irányul. A projekt célkitűzése megfelelő szakmai rutinnal, tapasztalattal rendelkező munkaszervezet létrehozása, és a hosszú távú működés szervezeti, infrastrukturális és szakmai alapjainak megteremtése, újszerű szolgáltatások bevezetése az alapító szervezetek által képviselt térségi szolgáltatók és a desztinációba érkező turisták elégedettségének növelése. 
A projekt indokoltsága az, hogy a két helyi TDM szervezet ugyan már eredményesen végzi tevékenységét a maga területén, de a turisztikai piacon is láthatóvá váló fogadóterületet csak közös projektek és marketing tevékenység útján lehet létrehozni. Várható eredmény a desztinációban töltött vendégéjszakák növekedése. Legfontosabb projektelemként emeli ki a Duna-Gerecse Turisztikai kedvezménykártya rendszert, mely 2014. júniusától működik a térségben, a mobil eszközökre letölthető sétaútvonalak elkészítését, a Gerecse jelentősebb túraútvonalainak felújítását, valamint a Gerecse Natúrpark első tanösvényeinek létrehozását. 
A programszervező Tata Tourist Utazási Iroda mellett a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület és a Komáromi Turisztikai Egyesület munkatársai és tagjai is aktívan részt vesznek a rendezvény lebonyolításában.