Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Testvérvárosi látogatás Kínából

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kínai testvérvárosunk két táncosa a Magyar Táncfesztivál gáláján ad ízelítőt Wuhan kultúrájából.

Tang Liangzhi wuhani polgármester még 2011. szeptember 21-én tett látogatást Győrben, amikor Borkai Zsolttal abban állapodtak meg, hogy erősítik a két város kapcsolatát.

A tavasz folyamán Győr városa mutatkozott be Wuhanban, amikor a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar művészei is ízelítőt adtak városunk kulturális életéből. Ezúttal a kínai testvérvárosból érkeztek fiatal táncművészek hozzánk. A Wuhani Művészeti Iskola növendékei a Magyar Táncfesztivál nyitóestjén lépnek a győri közönség elé.

 

A kínai delegáció vezetője Liu Yingzi wuhani alpolgármester volt, aki Borkai Zsolt polgármesterrel folytatott megbeszéléseket. Mint mondta, a több ezer kilométeres távolság ellenére a két város között számtalan a hasonlóság. Győrhöz hasonlóan Wuhan is jelentős történelmi múlttal rendelkezik, nagyon erős a sportokban, és a kulturális élete is kiemelkedő. Mindezeken túl az oktatásra és a képzésre is nagy hangsúlyt fektetnek, vagyis számos olyan kapcsolódási pont van, amelyek mentén a két város együtt tud működni.

Wuhanról:

Wuhan Hubei tartomány fővárosa és politikai központja, valamint Közép-Kína megalopolisza 8,31 millió lakossal. A várost a Jangce és a Hanshui folyó osztja három részre – Hankou, Wuchang és Hanyang negyedre. Wuhan híres történelmi- és kulturális város. Régészeti kutatások igazolják, hogy az észak-wuhani Panlong városrész a 3500 évvel ezelőtti Shang dinasztia városának romjaira épült. Wuhan a 2500 éves múltra visszatekintő Chu kultúra szülőhelye.

Wuhan a „folyók és száz tó” városa. A világ harmadik legnagyobb folyója, a Jangce és annak legnagyobb mellékága, a Hanshui folyó átszelik a város központját. Emellett Wuhanban 166 tó található, közöttük Kína legnagyobb városon belüli tavával, a Keleti-Tóval.

A Jangce folyó partján Hankou városrészben, amely Wuhan város központi fitnesz paradicsoma, és amely 2005-ben elnyerte a „Top 10 Sport-nemzeti park” címet, rengeteg sportpálya és sportlétesítmény fogadja a látogatókat.

A város legnagyobb kulturális-, történelmi- és turistalátványossága a Hubei Vidéki Múzeum, amely a Chu kultúra gyökereit, eredetét mutatja be. Több mint 200 műkincset őriznek itt, többek között Zeng Houyi ezer éves harangjait, valamint Gou Jian, Yue állam királyának világhírű bronz kardját.

A legismertebb kulturális fesztivál a Wuhan Nemzetközi Akrobatafesztivál, amelyet minden második év őszén rendeznek meg. Az eseményre a világ minden tájáról érkeznek művészcsoportok. A legnagyobb sportesemény pedig a „Wuhan Nemzetközi Úszóbajnokság a Jangce folyón” Fesztivál, melyen évről évre egyre több turista is részt vesz.