Valutával csaltak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget 2019. október 20-án 15 óra körül arról, hogy Pápán ismeretlen tettesek az egyik bankautomatánál több mint százezer forintot csaltak ki tőle oly módon, hogy forgalomból kivont, értéktelen román lejt adtak neki cserébe. A rendőrök 2019. október 23-án Nagygyimót belterületén igazoltatták és fogták el a feltételezett elkövetőket, egy 45 éves és egy 34 éves román állampolgárt. A rendőrök a két férfit előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, és a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők 2019 októberében további személyeket is tévedésbe ejtettek az ország területén. Pénzváltás ürügyén szólították meg a sértetteket, és arra kérték őket, váltsanak számukra román lejt magyar forintra. Az elkövetők minden alkalommal forgalomból kivont, értékkel nem bíró valutát adtak át a sértetteknek. A két román állampolgár ellen többrendbeli csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a pápai rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

 

Forrás: police.hu