Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

"Virágos Magyarországért 2008."

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A települések képviselõi dr. Szakács Imrétõl, a megyei közgyûlés elnökétõl vették át az elismeréseket.

A Gyõr-Moson-Sopron megyei díjkiosztón helyezésben részesült települések:

I. helyezett: Kisbodak
II. helyezett: Fehértó
III. helyezett: Gönyû

A "dobogós" települések tárgyjutalmat, anyagi támogatást vehettek át, minden résztvevõ emléklapot kapott. (Az elõzõ évben Mosonszentmiklós, Hédervár és Lipót voltak a legeredményesebbek.)

A Virágos Magyarországért környezetszépítõ versenyt öt minisztérium, az Országgyûlés két bizottsága, Budapest Fõváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevõ Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki.

Gyõr-Moson-Sopron megyébõl 28 település vállalta a megmérettetést ebben az évben (Bakonygyirót, Bõny, Csorna, Darnózseli, Dunakiliti, Enese, Fehértó, Feketeerdõ, Fertõszentmiklós, Gönyû, Gyõr, Hédervár, Kapuvár, Kimle, Kisbodak, Kunsziget, Levél, Lipót, Lövõ, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Nagycenk, Rábaszentmiklós, Sobor, Sopron, Sopronnémeti, Szárföld, Vámosszabadi). (Tavaly 25 település csatlakozott a felhíváshoz.)

A települések zsûrizését az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, Gyõr és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Városüzemeltetõ és Fenntartó Kft. Mosonmagyaróvár, a Gyõri Kommunális Szolgáltató Kft, valamint kerttervezõk és kertépítõk csoportosan végezték.
A bírálat meghatározott szakmai szempontok szerint zajlott. Így megfigyelték és értékelték a zöldterületek minõségét, gondozottságát, a kiültetett növények minõségét, a színek és formák harmóniáját, a parkok, fasorok kialakítását, a lakosság, civil szervezetek és a helyi vállalkozások részvételét a "virágosítási" mozgalomban. Az idei zsûrizés kiemelt szempontja volt a településeken található természetes vizek – patakok, tavak – és turisztikai "vizes" létesítmények, strandok, fürdõhelyek környezete tisztaságának, kulturáltságának vizsgálata a rangsor kialakításában.

Az országos díjkiosztó ünnepségen, Szombathelyen a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2008. évben is különdíjat adott át a versenyben eredményesen szereplõ megyei településnek. Az idén Sopronnémeti kapta az országos díjkiosztón Gyõr-Moson-Sopron megye különdíját. (Tavaly Lipót település volt a megyei különdíjas.)
A 2008. évi megmérettetésre benevezett Gyõr-Moson-Sopron megyei települések közül Kunsziget (Önkormányzati Minisztérium fõdíja), Sopronnémeti (Gyõr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat különdíja mellett az Önkormányzati Minisztérium elismerése), Lipót (Magyar Turizmus Zrt díja – falu kategóriában) is elismerésben részesült.

Összeállította: Szarvas Klára környezetvédelmi szakreferens