Kezdőlap KÉK HÍREK

Vonat és kisteherautó ütközött, a sofőr azonnal meghalt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eset a Bágyogszovát határában lévő vasúti átjárónál, az M85-ös autóút közelében történt, közölte a katasztrófavédelem.

A szerelvény körülbelül kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt a járművet, amely beszorult a vonat alá, a szerelvény pedig leszaladt a sínekről. A balesethez a csornai hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. 

Rázó László a GYSEV szóvivője elmondta: az ütközés következtében a gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette, a vonaton utazók közül senki sem sérült meg. Hozzátette: a kisteherautó a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba.

Az érintett szakaszon a vasúti és a közúti forgalmat is leállították a helyszínelés idejére.