Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újra sztrájkolnak a tanárok, volt olyan iskola, ahol a szülők egy gyereket sem engedtek el otthonról

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy január 31-én ígérték, ma elkezdték a határozatlan idejű sztrájkjukat a tanárok, mert a szakminisztériummal folytatott egyeztetéseiken nem közeledtek az álláspontok.

Az elmúlt hat hétben az egyik követelésük ettől függetlenül megoldódott, a kormány ugyanis az egészségügyi dolgozókat leszámítva engedélyezte, hogy bizonyos munkákat újra lehessen oltási igazolány nélkül is végezni – így vissza mehetnek tanítani mindazok, akiknek januárban emiatt fizetetlen szabadságra kellett menniük.

Neubauer Tamás, a pedagógusok szakszervezetének megyei elnöke szerkesztőségünknek arról beszélt: ugyan nem kapott  valamennyi intézményből pontos adatokat, de az biztos, hogy több, mint ötszázan sztrájkoltak vagy tettek szolidaritási nyilatkozatot. Hozzátette: arról most nincs tudomása, hogy voltak-e más megyékhez hasonlóan olyanok, akik ma is a polgári elégedetlenség eszközét választották volna, a szakszervezetek egyébként azt kérték, hogy a két lehetőséget a tanárok ha lehet ne keverjék.

"Hasonló adataink vannak, mint január 31-én, több kistelepülés is csatlakozott és voltak egészen különleges esetek is. Tudunk olyan kis iskoláról, ahová nem mentek be a gyerekek, mert a szülők úgy döntöttek, hogy így támogatják a pedagógusokat. Itt nyilván ha egy tanár fel is akarta venni a munkát, akkor se volt kinek megtartani az órát. Egyre többen jelzik, hogy szolidaritást vállalnak, így holnap például a szakképzésben oktatók tartanak majd 2 órás sztrájkot. A legnagyobb problémát egyébként a februári kormányrendelet okozza – ezt természetesen mi betartjuk – de ahogy hallom az intézményvezetőknek a dolgát ez alaposan megnehezíti. Ez elég nagy káoszt okoz, látszik rajta az átgondolatlanság. A sztrájkoló tanár nem tudja ugyanis megmondani, hogy hány napot fog sztrájkolni, hiszen honnan tudná, hogy akár ma este nem állapodik-e meg a szakszervezet a minisztériummal? A legtöbb helyen éppen ezért úgynevezett gördülő sztrájkba kezdtek, azaz ma az egyik tanár sztrájkol, holnap a másik. Azért nem tudnak egyszerre, mert akkor nem lenne olyan kolléga, aki akár gyermekfelügyelelet látna el az intézményben." 


A győri Kazinczy Gimnázium tanárai karának mintegy fele vett részt a január 31-i figyelmeztető sztrájkban, harmincan éltek a múlt hónapban a polgári engedetlenség eszközével, ma pedig 43-an írták alá azt a közleményt, amit szerkesztőségünknek eljuttatak. Ebben ez áll:

Mi, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium alulírott tanárai és dolgozói – bár a megfogalmazott követelésekkel egyetértünk – az alábbi két okból nem veszünk részt a március 16-ra meghirdetett sztrájkban:

  1. Az Ukrajnában zajló háború árnyékában nem érezzük helyénvalónak a munkabeszüntetést ténylegesen megtartani.
  2. Szeretnénk mindenképpen elkerülni, hogy szakmai tiltakozásunkat bármelyik párt a közelgő választások kapcsán politikai célokra használja fel.

Az eddig megfogalmazott követelésekkel teljes mértékben egyetértünk, felelősségteljes pedagógusként pedig továbbra is kiállunk a változtatások szükségszerűsége mellett. Feladatunknak és célunknak tartjuk a kritikusan gondolkodó, önálló munkavégzésre képes, felelősségteljes, művelt nemzedékek nevelését. Mindennapi munkánk során azonban egyre nagyobb feszültséget jelentenek a rendszerszintű, hosszú ideje megoldatlan problémák. A végsőkig empatikusak, toleránsak voltunk, és tanítványaink érdekeit mindenek elé helyezve kerestük a megoldásokat, hogy a színvonalas oktatást minden kazinczys diáknak biztosítsuk. Eljött azonban az az idő, amikor éppen a diákjaink érdekében határozottabban kell fellépnünk, hogy a fenyegető problémákra megoldások szülessenek.

Az Alapvető Jogok Biztosának levelére reagálva fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy a közoktatás egyre súlyosabb problémái ellenére az iskolákban tanító pedagógusok teljes mértékben elkötelezettek a gyerekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése, fejlesztése mellett. Az ő érdekükben olyan munkakörülményeket, elviselhető munkaterhelést kívánunk, amelyek lehetővé teszik, hogy tanítványaink tehetségét, személyiségét kibontakoztathassuk, felkészíthessük őket a 21. század kihívásaira.

A következő években rengeteg kolléga nyugdíjba vonulása miatt már nemcsak a természettudományos, hanem az egyéb tantárgyak szakos ellátottsága is veszélybe kerül. Amíg a pedagógusok keresete a legalacsonyabb a diplomások között, és évekig csak a szakmunkás minimálbér illeti meg őket, addig erre a pályára nem jönnek a fiatalok.

Követeléseinket továbbra is fenntartjuk, és mivel a sztrájkot alapjogunknak tekintjük, mihelyst érdemi válaszra esély mutatkozik, a megmozdulásokat részvételünkkel támogatjuk.

A ma osztálya a holnap országa!


A szakszervezetek és a minisztrérium ősszel kezdett tárgyalni, de október óta még tízszer sem ültek le egyeztetni egymással. A sztrájk során egyébként a szakszervezetek az alábbi követeléseket fogalmazták meg: (1-es pont azért nincs most a felsorolásunkban, mert az már teljesült, ez az oltatlan pedagógusokról szólt, hogy ők újra dolgozhassanak)

2. A pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1- jétől – a kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjen!

Indoklás:

A Szakszervezeti Oldal által ajánlott kompromisszumos javaslat lényege:
a Szakszervezeti Oldal illetménnyel és munkaterheléssel összefüggő javaslatainak elfogadása esetén
•       a szakszervezetek eltekintenek attól, hogy az illetményemelésre visszamenőlegesen, 2021. szeptember 1-jétől kerüljön sor;
•       elfogadják továbbá azt is, hogy az illetmények összesen 65 százalékkal nőjenek – be- leértve a 2020. évi 10 százalékos ágazati szakmai pótlékot, valamint a kormány által ajánlott további 10 százalékos emelést. Ezzel az illetmények mindössze 2021. évi mini- málbérrel mint vetítési alappal számolt garantált illetmények mértékét érik el. Ezért szükséges a kétszer 10 százalékon túl a 45 százalékos illetményemelés, amely a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 7. számú mellékletében jelenjen meg, mint új bértábla;
•       a Szakszervezeti Oldal ugyanakkor nem mond le arról a követelésről, hogy az illetmé- nyek átfogó emelésénél a bérek értékét megőrző automatizmus érvényesüljön.

3. Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye, a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – 2021. szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130%-ára!

A közalkalmazotti illetménytábla 2008 óta változatlan. Azok a közalkalmazottak, akiknek eszerint kell megállapítani garantált illetményüket, gyakorlatilag kivétel nélkül a garantált bérminimumra kell emelni illetményüket, végzettségtől és a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időtől függetlenül. Ez méltatlan és tarthatatlan.

4. A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember 1-jétől heti 22 óra legyen!

Tudományos kutatás (Tárki-Tudok: Pedagógusok munka- és munkaidő-terhelés felmérése 2009) bizonyítja, hogy a pedagógusok többsége heti 22 óra kötelező óraszámmal is heti 40 óra munkaidő felett lát el munkaköri feladatokat. A munkaterhek csökkentésének első lépéseként elfogadhatónak tartjuk, hogy a korábbi, közoktatási törvény szerinti kötelező óraszámok kerüljenek bevezetésre. Elfogadhatatlannak tartjuk a munkaidő jelenleg felosztását, a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőt és a kötött munkaidőben előírható – és ki nem fizetett – eseti helyettesítést. Követeljük, hogy legyen törvényben előírt kötelező óraszám, és a többletórákat pedig mindenkor fizessék ki! A pedagógushiány és a tantárgyfelosztás esetében hivatkozott rugalmasság pedig nem lehet ellenérv, hiszen az Mt. alapján rendkívüli munkaidő elrendelhető, csak éppen az azért járó illetményt és bérpótlékot ki kell fizetni. E pontban a szakszervezeti oldal korábban engedményt tett, ám a kormányoldal kompromisszum-készségének hiányában 2022. február 16-án visszatért az eredeti követeléshez.

5. A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek- vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre!

Indoklás:

Rendszeresen előfordul az intézményekben, hogy pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztenseket – pedagógus jelenléte nélkül – osztanak be gyermekcsoportokba, illetve tanulócsoportokba gyermekfelügyeletre. Ennek oka elsősorban a nagymértékű pedagógushiányban keresendő. A gyermekek, tanulók abban az esetben sem maradhatnak felügyelet nélkül, ha az adott tanítási órára, foglalkozásra pedagógus nem biztosítható, ám mivel a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek munkaidő-beosztása nem tanítási órákban, illetve foglalkozásokban meghatározott, szükséges az önállóan ellátandó felügyelet elrendelésének időtartamát jogszabályban korlátozni. Nem méltányos, és az egészséges és biztonságos munkavégzés előírásának nem felel meg, hogy a foglalkoztatott számára a napi nyolc órás munkaidőben önállóan ellátandó felügyeletet gyakorlatilag szünet beiktatása nélkül rendeljen el az intézményvezető.