Sajnos ma ezt még senki sem tudja megmondani, mikortól lesz nyitva az állatkert – felelte az intézmény egy olvasói kérdésre közösségi oldalán. Mint ismert, sajnos a március 7-én, Kisbajcsról bejelentett ragadós száj- és körömfájás tüneteit a múlt héten csallóközi teheneken is észrevették.
Eddig nem volt száj- és körömfájásra utaló tünet a Győri Állatkert lakói között – közölte Facebook-oldalán az intézmény. „Mi továbbra is a megelőzésen dolgozunk” – tették hozzá posztjukban. Mint ismeretes, március 7-én, még a nagy nyilvánosság előtt tett hatósági bejelentés előtt megtette legfőbb óvintézkedését a győri állatkert, bezárta kapuit a látogatók előtt. Erre nem sokkal később rendelkezést is hozott a hatóság, mivel az állatok a párosujjú patások a kisbajcsi telep közelsége miatt veszélyben vannak. A marhavész kitörése utáni napokban Kisbajcson a teljes marhaállományt le kellett ölni, majd temetüket megsemmisíteni Bábolna mellett.
Sajnos múlt héten a szlovákiai határ túloldaláról jelentették, hogy három csallóközi településen is megjelenten a ragadó száz- és körömfájás tünetei az állatokon, az érintett szarvasmarha-telepeket Medvén, Csiliznyáradon és Bakán üzemeltették. Ezért szigorú intézkedéseket vezettek be a határ innenső oldalán is.
Az Állatorvostudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese, Süth Miklós a hétvégén arról beszélt, hogy a következő napok sorsdöntőek lehetnek, hiszen kérdéses, hogy megjelennek-e újabb fertőzött telepek. A magyar és szlovák hatóságok folyamatosan együttműködnek a járvány visszaszorítása érdekében.
A győri állatkert viszont most egészen biztosan nem nyithat ki és a családoknak rossz hír így tavasszal, hogy ebben a bizonytalan helyzetben még nem tudják megmondani – hiszen a járvány terjedésétől függ –, hogy mikor találkozhatunk újra a pingvinekkel és az elefántokkal.
(Kép: Győri Állatkert/ Facebook)