Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

10. alkalommal rendezik meg a Szeretetnapokat Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A szeretet napokat először 2003-ban rendezték meg. Azóta a karitatív akció egyre ismertebbé vált. A győriek felajánlása nagy segítség a misszió és a gyerekek számára. A 9 év alatt sok család látta vendégül a dévai árvákat idén 17 -en érkeznek Győrbe.

 

A sajtótájékoztatón dr. Pápai Lajos megyéspüspök bejelentette, hogy egy Apor Vilmos ereklyét mutat be erdélyi körútján , ahol a győri KDNP kezdeményezésére a APOR Vilmos emlékművét is felavatja Kovásznán.

 

A tájékoztatón elhangzott az is , hogy egy hónap múlva nyílik a Káptalan dombon a Zichy Ferenc Látogatóközpont és ezzel együtt több épület nyílik meg a turisták számára, ilyen a Püspökvár Tornya, mondja Hujber Zita turisztikai vezető.

 

A látogatóközpontban pedig egyháztörténeti kiállítás nyílik, emellett az érdeklődők itt kapnak információkat a rendezvényekről, programokról és a különböző túrák is innen indulnak.