Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

10 légiós az ETO-ban

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

?Macedóniában születtem, de már bolgár állampolgár vagyok. Végigjártam a foci szamárlétráját, 17 éves koromtól, 21-ig szinte minden válogatott UP mérkõzésen számítottak rám, de ötszörös ?A" válogatott is vagyok. A belga Gent csapatában is fociztam, jelenleg a macedón bajnokság ezüstérmes együttesébõl, az FK Milanoból igazoltam Gyõrbe. A menedzserem ajánlotta az ETO-t, mivel Macedóniából ismerem a vezetõedzõt – bár nem dolgoztunk együtt – szívesen jöttem, és az eddig látottak alapján én sem csalódtam. Megígérem a szurkolóknak, hogy a maximumomat fogom adni, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el a csapattal" – tette hozzá a 188 cm-es Traychev.

?Tizenegy évesen a Radnicki Nis csapatánál kezdtem focizni, egy évet töltöttem Brazilliában a Fluminensénél, most pedig Crvena Zvezda keretébõl érkeztem. Játékosoktól, edzõktõl hallottam már a gyõri klubról, és igazuk volt, kitûnõ feltételek állnak az ETO labdarúgói rendelkezésére. Nesiri-t és Sasa-t is ismerem, ezért is remélem, hamar befogad a csapat, és együtt, már a tavasszal jó eredményeket tudunk elérni. Bár elég sok a szláv nyelvû légiós, a magam és a csapat érdekében is igyekezni fogok, hogy minél hamarabb elsajátítsam a magyar nyelvet." – nyilatkozta a 186 cm-s, 80 kg-s Dordevic.

Korábban a klubhoz került a grúz David Odikadze. Õ így nyilatkozott a klub honlapján:

?Hatéves koromban kezdtem focizni, 17 évesen kerültem az elsõ osztályba. Mindig is közel voltam a foci világához, hiszen édesapám is futballista volt, a bátyám pedig egy elsõ osztályú csapat kapusedzõje. A Dinamo Tbilisi csapatkapitányaként, jobboldali védõ poszton játszottam. Kétszeres grúz bajnoki címemre, kétszeres Szuper Kupa és egyszeres Kupa gyõzelmemre lehetek büszke, harmincszoros válogatottságom mellett. Három és fél éves szerzõdést kötöttem ma délután az ETO-val. Bár nem ismerek senkit a keretbõl, és a város, a klub is újdonság számomra biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond a beilleszkedés, és az eredményekhez is hozzá tudok tenni. Szerencsére az edzõvel rokon nyelvet beszélünk, így azért nagyrészt megértem a kéréseit, utasításait." – nyilatkozta a 27 éves játékos.

A grúz védõt megelõzõen kötött szerzõdést az ETO-val a 26 éves szerb ballábas védõ, Bojan Neziri.

?Hat éves koromban kezdtem focizni, 18 évesen már profi szerzõdésem volt. Játszottam az FC Metalurh Donetsk, az FK Vojvodina, a VfL Wolfsburg csaptánál, legutóbb az FC Brussels keretében rúgtam a bõrt. Bekvalac mester kérésére érkeztem az ETO-hoz, õ kérte a segítségemet, de Igor Bogdanovic is hozzá járult a döntésemhez, hiszen úgy számolt be nekem a Gyõrben töltött félévérõl, mint pályafutása legszebb idõszaka. A keretbõl ismerem Brnovicot és Sasat is, így remélem nem lesz gond a beilleszkedésemmel. Eddig csak átutazóban jártam Magyarországon, így kíváncsian, és meglepõdve érkeztem a klubhoz, ahol európai szinten is kiemelkedõ körülményeket találtam. Bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül javítani a csapat eredményein. Céljaim azonosak a mesterével, a következõ szezontól a bajnoki cím megszerzése a feladat, és remélem, hogy ezzel a kerettel is minél hamarabb nemzetközi porondon szerepelhetek." – nyilatkozta, szerzõdése aláírása után az újvidéki futballista.

Az észt Tarmo Kink január 7-én nyilatkozta az alábbiakat. A 23 éves játékos 3 és fél évre kötelezte el magát a zöld-fehérekhez.

?Tegnap érkeztem Gyõrbe, és ma délelõtt edzettem elõször együtt a csapattal. Nem tudom még pontosan milyen posztra szán a mester, de mindenképpen támadó szellemben, elõl fogok pályára lépni. A válogatottal már jártam Magyarországon, de az ETO-ról eddig szinte semmit nem tudtam. Tavaly év végén, mikor a menedzserem révén szóba került a szerzõdtetésem kezdtem el utánajárni az interneten. Karácsony elõtt voltam elõször Gyõrben, akkor az orvosi vizsgálatokon estem át, és a tárgyalások végeztével aláírtuk a papírokat. Amit eddig láttam a klubból és a városból, az nagyon szimpatikus, kedvesek az emberek. Az ETO-t pedig egy jó csapatnak gondolom, remélem, hogy minél hamarabb el tudunk indulni felfelé a tabellán. A szezon végén szerintem az elsõ ötben tudunk végezni, és bízom benne, hogy sokban hozzá tudok járulni az elõrelépéshez." – nyilatkozta Kink.

Mindez azt jelenti, hogy eddig 5 légióssal bõvült az ETO játékoskerete, így ha Stevanovics, Supic, Brnovic, Copa, Eugene és Bicak velük együtt szerepelne egyszerre a pályán, akkor akár egy komplett külföldi 11-et is pályára küldhetne Bekvalac vezetõedzõ – ha a kameruni nem játszana fél évet kölcsönben régi csatpatánál, Siófokon.