Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

106 millió áldozatsegítésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A főpályázó a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ, konzorciumi partnerei a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata. A projekt célja a direkt segítségnyújtáson túl az áldozatsegítés területén működő szervezetek támogatása, hálózatuk erősítése, illetve a társadalmi érzékenység fejlesztése. A gazdasági válság hatására 2010-től országos viszonylatban növekedett bizonyos típusú bűnelkövetések száma: az elmúlt években a személy elleni bűncselekmények 16,7%-kal, míg a közrend elleni bűntények 35,7%-kal lettek gyakoribbak. A válság szintén nagyban hozzájárult az egyes társadalmi csoportok leszakadásához, ami Győr-Moson-Sopron megyét is érinti, és rendre megjelenik a személy elleni bűncselekmények számának alakulásában. Az utóbbi években kimutathatóan megugrott a fiatalkorúak által elkövetett csoportos rablások, garázdaságok száma a megyében, és szintén gyakoribb az iskolai erőszak. A program többek közt a bűncselekmények áldozatainak védelmét, az ifjúságvédelmet és a társadalom peremén élők támogatását is megcélozza.

A nyugat-dunántúli régió legnagyobb, legnépesebb és legsűrűbben lakott térségét fejlett gazdaság és jólét jellemzi. Ez óhatatlanul vonzza a bűnelkövetőket, így a terület gyakori célpontja az ún. utazó bűnözésnek, mely során más megyéből vagy az országhatáron túlról rablási szándékkal érkeznek a jómódú régiókba. Sajnálatos módon az utóbbi években kimutathatóan megugrott a fiatalkorúak által elkövetett csoportos rablások, garázdaságok száma a megyében, és szintén gyakoribb az iskolai erőszak. A pályázat egyebek közt a bűncselekmények áldozatainak védelmét, az ifjúságvédelmet és a társadalom peremén élők támogatását is megcélozza.
A projekt a tényleges és potenciális áldozatok támogatása mellett az áldozatsegítés illetve a megelőzés területén tevékenykedő szervezetek munkájának fejlesztésére és a társadalmi felelősségvállalás erősítésére is nagy hangsúlyt fektet. „Nagyon kevés a szakmai tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy az áldozattá vált emberek miképpen éreznek, hogyan viselik az eljárás nehézségeit, hogyan küzdenek meg a sértetté válásuk által esetleg megváltozott helyzetükkel. Fontos, hogy a szakma és embertársaik empátiával, megértéssel forduljanak feléjük.”– fogalmazott Háromszéki Ildikó, a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója.A pályázat keretén belül az áldozatsegítés területén dolgozók szakmai fórumokon és csapatépítő tréningeken fejleszthetik hatékonyságukat, a projekt emellett az önkéntesek toborzását is megcélozza. Az érintett gyermekeket és fiatalokat sokszínű közösségi programokkal támogatják, akik színházi-, kézműves- és sportfoglalkozásokon, valamint zene- és állatterápiás programokon vehetnek részt. A szabadidős tevékenységek mellett önismereti és kommunikációs tréningeket is szerveznek. A pályázat nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatási rendszer fejlesztésére is, melyben a Győr-Moson-Sopron megyei áldozatsegítő szervezetek országos viszonylatban eddig is jeleskedtek. A programban a megye összes olyan szakmai és civil szervezete és önkéntes hálózata részt vesz, amelyek valamilyen formában érintettek az áldozatokkal kapcsolatos munkában, legyen az a megelőzés, vagy az áldozattá válás kezelése. A projekt 2014. október 31-ig tart.