Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

11. Flesch Táncfesztivál

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A versenyzők két kategóriában jelentkezhetnek április 7-ig. Az A kategória jelöltjei évente több versenyen, és táncszövetségek életében résztvevő táncosok, a B kategória jelentkezői tanfolyam keretein belül, vagy egyénileg készülnek, pontszerző vagy kvalifikációs versenyen nem vesznek részt.

Az alsó tagozatos korosztály 11 évig, a felső 15 évig szól, ezek mellett középiskolás és felnőtt korcsoportban értékel a zsűri. 

Jelentkezhetnek egyéni előadók, párok, csoportok (3-10 fő) és formációk (11 fő felett).

A szakmai zsűri tagjai, Boros Ágnes Tünde a kapuvári Diamant- GéniusTánciskola igazgatója, a Magyar Látványtánc Sportszövetség elnöke, Gellért Tündenívódíjas táncpedagógus, a győri Grácia Művészeti Intézet igazgatója, Király Anita szakíró-táncművész- koreográfus, nemzetközi pontozóbíró, Vér Hajnalka táncpedagógus- rock androll edző- nemzetközi pontozóbíró, Szomorú Gábor- 1984 óta break táncos, több európa- ésvilágbajnoki cím tulajdonosa, edző és Tóth Tibor táncos, táncoktató.

A fesztiválon korcsoportonként, és létszámkategóriánként I.- II.- III. díjat, ezen kívül a „legjobb táncos”, a „legjobb előadás”és az „Az év reménysége” díjat adják át. A közönségdíjat a belépőjeggyel rendelkező nézők szavazatai alapján osztják ki.

Jelentkezni április 7-ig lehet Bakó Tündénél személyesen a Flesch Károly Kulturális Központban, vagy a 215-915-ös telefonszámon, illetve minden információ megtalálhathó www.fkkk.hu oldalon.

A verseny elődöntője április 13-án, délelőtt 10 órától, a döntő pedig április 27-én, délután 2 órától lesz.